Index Vakbarát Hírportál

A magyar zászlót is felvonultatták Csehszlovákia megalakulásának centenáriumi ünnepségén

2018. október 28., vasárnap 15:16

 Nagyszabású katonai díszszemlét tartottak vasárnap Prágában Csehszlovákia megalakulásának 100. évfordulója alkalmából.

A mintegy másfélórás díszszemlén, amely az önálló cseh állam negyedszázados történetének legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye volt, a hivatásos cseh hadsereg, a rendőrség, a vámhatóság, a tűzoltóság és a mentőszolgálatok mintegy 2500 tagja vett részt. De a bemutatót a cseh mellett a szlovák hadsereg díszszázadai nyitották meg; később pedig az egykori antant-hatalmak képviseletében az amerikai, az angol, a francia és az olasz hadsereg katonáinak kisebb csoportjai is elhaladtak a dísztribün előtt.

A történelmi eklektikát fokozta, hogy egy cseh egység a NATO, illetve az Európai Unió tagállamainak zászlóival, köztük a magyarral, menetelt.

A prágai repülőtérre vezető Európa sugárút két oldalán összegyűlt sok ezer néző láthatta a fegyveres testületek és a mentőszolgálatok legmodernebb műszaki eszközeit is, a különféle szállítóeszközöket, harckocsikat, tankokat, ágyúkat, vagy a rendezvény felett elhúzó Gripeneket - mondjuk az MTI beszámolója szerint a kedvezőtlen, felhős, esős időjárás miatt a gépek nemigen voltak láthatóak, a nézők csak a repülők zúgását hallották. Az alacsonyabban repülő helikopterek azonban már láthatóak voltak; nézők a cseh hadsereg gépei mellett láthatták a szlovákok közelmúltban beszerzett amerikai UH-60 Black Hawk helikoptereit is.

A bemutató idejére lezárták Prága légterét, a Václav Havel repülőtér sem indított, illetve fogadott gépeket. A díszszemlét megtekintette Milos Zeman cseh államfő és Andrej Babis cseh kormányfő, valamint több külföldi állam vezető politikusa, köztük James Mattis amerikai védelmi miniszter is. A katonai bemutató után Andrej Babis és James Mattis rövid tárgyalást folytatott a cseh-amerikai kapcsolatokról.

A centenárium alkalmából a hét végén Csehország-szerte számos megemlékezést, kiállítást és kulturális rendezvényt tartottak. Kiemelkedett közülük a prágai cseh Nemzeti Múzeum felújított történelmi épületének szombati ünnepélyes megnyitása, illetve a Vencel téri zenei koncert, amelyen a cseh és a szlovák könnyűzene legismertebb személyiségei énekelték az elmúlt száz év legsikeresebb dalait.

A társadalmi-civil rendezvények sorát vasárnap este Prágában a jelképesen 19 óra 18 perckor kezdődő, nagyszabásúra tervezett tűzijáték zárja.

Politikai rendezvényeket, nagygyűléseket a centenárium alkalmából nem tartottak.

A cseh parlamenti alsóház pénteken rövid nyilatkozatban méltatta Csehszlovákia megalakulásának jelentőségét, míg Milos Zeman köztársasági elnök vasárnap este a Hradzsinban rendezett állami ünnepségen átadja a legmagasabb állami kitüntetéseket. Az utóbbi évekhez hasonlóan idén is éles nyilvános vita alakult ki arról, ki vegyen részt a hivatalos ünnepségen, illetve ki érdemli meg, és ki nem a kitüntetést.

Rovatok