Index Vakbarát Hírportál

5000 euróért lehetett állampolgárságot venni állami tisztviselőktől Bulgáriában

2018. október 30., kedd 19:08

Állami tisztségviselők által működtetett irathamisítói hálózatot számoltak fel Bulgáriában, írja az MTI. Összesen húsz tisztségviselőt vettek őrizetbe, köztük a külföldön élő bolgárok ügyeivel foglalkozó állami ügynökség vezetőjét, Petar Haralampijevet is.

A bolgár ügyészség kedden emelt vádat Haralampijev ellen. Őt és három másik magas rangú társát bűnszervezet létrehozásával, kenőpénzek elfogadásával, irathamisítással és hivatali visszaéléssel vádolják.

A gyanúsítottak a vádak szerint olyan hamis dokumentumokat gyártottak és értékesítettek, amelyekkel külföldiek igazolhatták, hogy egyik felmenőjük bolgár állampolgár. Az igazolások révén a külföldiek bolgár állampolgársághoz, illetve útlevelekhez tudtak jutni, lehetővé téve számukra az Európai Unió területén a lakhatást és a munkavállalást.

A hamis iratokért 5000 eurót, vagyis 1,6 millió forintot kértek és a bolgár sajtó szerint ezrek jutottak ilyen hamis iratokkal bolgár útlevelekhez.

Rovatok