Index Vakbarát Hírportál

Mindenki irtotta a civileket Szíriában, tömegsírok kerültek elő

2018. október 31., szerda 15:13 | aznap frissítve

Több mint 1500 civil holttestére bukkantak egy tömegsírban Rakkában, az Iszlám Állam egykori szíriai fellegvárában - jelentette szerdán az al-Vatan szíriai kormánypárti napilap.

A lap szerint az embereket nem a dzsihadisták, hanem a nyugati terrorellenes koalíció bombázásai ölték meg. A lap szerint a koalíciós légicsapások Rakka 85 százalékát elpusztították. Rakkát több mint egy éve szabadították fel.

Oroszország ENSZ-nagykövete, Vaszilij Nyebenzja már tavaly azt hangoztatta: az Egyesült Államok és szövetségeseik megpróbálják elrejteni rakkai hadműveleteik súlyos következményeit. Hasonlók derültek ki azonban az oroszokról is.

 Az oroszok áldozatai

Szíriai civilek és civil infrastruktúra elleni orosz támadások több mint 1400 esetét dokumentálta a berlini székhelyű Szíriai Archívum nevű, szíriai vezetésű jogvédő szervezet - jelentette az AP amerikai hírügynökség szerdán. A jogvédő szervezet videóadatbázist hozott létre a 2015. szeptember és 2018. szeptember között jelentett esetekről. Az adatok szerint több mint 700, civil áldozatokkal járó, valamint nagyjából 35 kórház elleni támadást is magában foglaló adatbázis segítséget nyújthat az erőszak elkövetőinek felelősségre vonásában.

Az adatbázist az orosz védelmi tárca, civilek, újságírók és humanitárius csoportok videofelvételeiből állították össze.

A törökök lövik a kurdokat

A török tüzérség szerdán újabb lövéseket adott le a délkelet-törökországi Sanliurfa tartományból az észak-szíriai Kobani térségébe. Ez a terület a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milícia ellenőrzése alatt áll. Az incidensben az YPG négy fegyverese vesztette életét.

Az NTV török hírtelevízió katonai forrásokra hivatkozva állította: az YPG korábban a török-szíriai határon szolgálatot teljesítő török egységeket lőtte, így Ankara a jogos önvédelem keretében járt el.

Ahogy arról már többször is írtunk, Törökország legfontosabb szíriai célja a kurd autonómia megakadályozása; ennek érdekében  nyomult be 2016-ban Aleppó kormányzóság északi részére , és ennek érdekében foglalta el idén januárban – etnikai vagy vallási szempontokkal nehezen igazolható módon –  a legnyugatibb kurd kantont, Afrint .

 A török támadás ugyanakkor a szír háború egyik fő célját, az Iszlám Állam elleni akciót akadályozza. Az amerikai támogatású Szíriai Demokratikus Erők (SDF) kurd-arab ernyőszervezet ideiglenesen felfüggesztette az Iszlám Állam elleni offenzíváját Kelet-Szíriában. Az SDF parancsnoksága leszögezte: az ilyen jellegű török támadások folytatása "hosszas szünetet fog előidézni" a dzsihadista szervezet elleni hadműveletekben.

Ankara a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadárjaival szövetséges terrorszervezetnek tartja az YPG-t. A szíriai kurd milícia mindazonáltal az Egyesült Államok támogatását élvezi, és nagy mennyiségben kap fegyvereket is Washingtontól, ami Törökországot biztonsági szempontból meglehetősen nyugtalanítja. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az Eufrátesztől keletre eső területeken az YPG-milicisták mellett amerikai katonák is állomásoznak.

Rovatok