Index Vakbarát Hírportál

Lebombázták az iskolákat, a saját házában fogad 700 gyereket egy tanár

2018. november 3., szombat 18:00

Egyre hosszabb sorok kígyóznak egy jemeni tanár otthona előtt, ahova most már közel 700 diák érkezik naponta. Adel al-Shorbagy úgy döntött, hogy iskolát nyit a házában a kormányerők ellenőrzése alatt álló Taiz városában, írja a Reuters.

A három és fél éve tartó polgárháborúban az iráni támogatású húszi felkelők harcolnak a szaúdi koalíció által támogatott kormányerőkkel. Rengetegen veszítették el otthonukat, és közel 2500 iskola megrongálódott, vagy megsemmisült, mióta a szaúdi koalíció légicsapásokkal beavatkozott 2015-ben a konfliktusba. A konfliktus hátteréről legutóbb ebben a cikkünkben írtunk bővebben>>>

Al-Shorbagy azért kezdett el otthon tanítani, mert a saját gyerekeit sem tudta máshova iskolába küldeni. Hamarosan több száz 6-15 év közötti gyerek iratkozott be hozzá, és már tizenhat önkéntes tanár segít neki a munkában.

Már annyian jelentkeztek, hogy volt, akit el kellett utasítaniuk. Viszont más lehetőség nem nagyon van a városban, ahol a magániskolákban 400 dollárnak megfelelő jemeni rijált (kb. 113 ezer forint) kell fizetni egy évben, ami a legtöbb családnak elérhetetlen.

(Borítókép: REUTERS/Anees Mahyoub)

Rovatok