Index Vakbarát Hírportál

Marine Le Pen pártja legyőzné Macronékat

2018. november 4., vasárnap 16:37

Egy felmérés szerint a francia kormánypárt, Emmanuel Macron államfő Köztársaság lendületben (LREM) nevű mozgalma és a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés (korábbi Nemzeti Front) továbbra is fej-fej mellett végezne, ha most tartanák az európai parlamenti választásokat, de a radikális jobboldal most először átvette a vezetést.

Az Ipsos közvélemény-kutató 1003 francia nagykorú állampolgár megkérdésével október 30-31-én készült és vasárnap közzétett felmérése szerint

Ennél az intézetnél Marine Le Pen pártjának mutatója négy pontot emelkedett az előző, augusztus végi mérés óta, míg a kormánypárt egy pontot veszített.

Egy másik intézet, az Odoxa legutóbbi felmérése októberben azt mutatta, hogy a Nemzeti Tömörülés a választók támogatottságának 20, míg az LREM 21,5 százalékát élvezi, emlékeztetett az MTI.

Emmanuel Macron tetszési indexe, amely a nyár eleji Benalla-ügy, majd három miniszterének távozása után mélypontra süllyedt, az októberi kormányátalakítás után sem indult emelkedésnek: a YouGov közvélemény-kutató intézet csütörtökön közzétett mérése szerint jelenleg alig 21 százalékon áll, amit hírmagyarázók az üzemanyagok környezetvédelmi adóemelése elleni tiltakozásokkal és a munkanélküliség stagnálásával magyaráznak. Marine Le Pen pártján kívül valamennyi francia politikai erő népszerűségi mutatója visszaesést mutat.

A jobbközép Köztársaságiakra a választók 13 százaléka szavazna, ha most tartanák az EP-választásokat, s ez két százalékkal kevesebb, mint augusztusban.

A radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon Lázadó Franciaországa három pontot veszített ősszel és 11 százalékra esett vissza, míg a Zöldek 7, a szocialisták pedig 6 százalékra számíthatnának, ha most tartanák a választásokat.

Rovatok