Index Vakbarát Hírportál

A marihuánáról és az abortuszról is szavaznak

2018. november 6., kedd 22:02

A keddi amerikai félidős választáson nem csak kongresszusi és szenátusi képviselőkről szavanak az Egyesült Államok választói, ugyanis 37 államban összesen 155 kérdésben népszavazás is lesz. A leggyakoribb téma a marihuána legalizációja és a választási szabályok lesznek, de sok helyen szavaznak környezetvédelmi és más jellegű adókról is.

A keddi amerikai félidős választáson 37 államban összesen 155 kérdésben népszavazás is lesz. A Ballotpedia.org gyűjtése alapján:

Ezen kívül pedig három államban négy kérdés szól majd a megújuló energiára és fosszilis energiahordozókra vonatkozó szabályozásról, három államban az abortusz szigorításáról, két államban pedig a minimálbérről szavaznak.

Választási trükközés és börtönből szavazás

A választási szabályokat érintő kérdések közül az egyik legfontosabb az ún. "gerrymandering" megakadályozására vonatkozó. Az Egyesült Államokban a választási körzetek határait 10 évente lehet változtatni, és jellemzően az aktuálisan regnáló párt mindig a saját érdekeinek megfelelően húzza újra a határokat.

Négy államban szavaznak arról, hogy mostantól ne politikusok, hanem egy független bizottság döntsön a választókerületek határairól. A legfelsőbb bíróság idén foglalkozott már az üggyel, de nem hoztak olyan döntéseket, amik korlátoznák a pártok lehetőségeit a manipulációra. Emiatt a michigani, utah-i, missouri és coloradói népszavazásnak is nagyobb lett a jelentősége.

Szintén fontos választójogi témájú népszavazási kérdés az a floridai kérdés, ami a komolyabb bűncselekmények miatt elítéltek választójogát állítaná vissza. Ennek azért lenne elég nagy jelentősége, mert ezzel több mint 1,5 millió ember - a választásra jogosult népesség 10 százalék - szavazhatna egy olyan államban, ami "ingadozó államnak" számít, tehát ott általában éles a verseny a republikánusok és a demokraták között, így a népszavazás komolyan befolyásolhatja a következő elnökválasztás eredményét is.

Fűlegalizáció

A marihuána legalizációja 2016-ban gyorsult fel az Egyesült Államokban, amikor hat államban is népszavazásokat követően tették törvényessé a marihuána gyógyászati vagy rekreációs célú használatát. Jelenleg az USA-ban kilenc államban és Washington DC-ben legális a fű valamilyen formában, most viszont Michiganben, Észak-Dakotában, Missouriban és Utah-ban is lehet - előbbi két állam rekreációs, utóbbi kettőben orvosi célokra -, ha a választók így döntenek majd . A legalizáció első nagy hullámáról ebben a cikkben írtunk részletesebben.

környezetvédelem

Mivel Trump megválasztása óta a környezetvédelem témájában nem sok előrelépés várható, az aktivisták állami szinten aktivizálták magukat. Az energetikai témákról szavazó államokban a választást megelőző időszakban komoly kampányharc folyt a szigorításért harcoló környezetvédő csoportok és a lazább szabályozást preferáló üzleti lobbi között.  Washington államban egy demokraták által támogatott kezdeményezésről szavaznak. Ugyan 2016-ban már elbukott az indítvány, ami a szén-dioxid kibocsátást adóztatná, a lakosság most újra szavazhat róla.

Arizonában és Nevadában a demokratákat támogató milliárdos, Tom Steyer kezdeményezéséről szavaznak, ami kötelezné a helyi rezsicégeket, hogy az energiaellátásuk felét megújuló energiaforrásokból biztosítsák. Arizonában az állam egyik legnagyobb energetikai cége 11 milliárd dollárral támogatta a republikánusok kampányát. A Ballotpedia szerint egyébként a nevadai és az arizonai kampány is benne volt az öt legtöbb kampánytámogatást összegyűjtő kampány között. Ez nem is meglepő, hiszen a top5-ben három kérdés is energetikai szabályozásra vonatkozik (Kaliforniában az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentéséről szavaznak).

(Borítókép: Korai szavazó a Los Angeles megyei szavazó helyiségben, Norwalk Kaliforniában. Fotó: Frederic J. Brown / AFP)

Rovatok