Index Vakbarát Hírportál

Megkapta a befogadó nyilatkozatot az új kijevi magyar nagykövet

2018. november 8., csütörtök 19:42

Megkapta Kijevtől a befogadó nyilatkozatot (agrément-t) Íjgyártó István, Magyarország leendő új ukrajnai nagykövete, erősítette meg a kijevi magyar nagykövetség az MTI-nek. Tájékoztatásuk alapján az agrément átadása még a múlt héten megtörtént.

A hírt először a Jevropejszka Pravda ukrán hírportál írta meg, aminek szerzője, Dmitro Tuzsanszkij ukrán politikai szakértő azt írta, hogy forrásai szerint a nagykövet megbízólevelének átadása várhatóan november végéig megtörténik. A nagyköveti váltás hónapok óta húzódott, az elmúlt három hétben viszont az ukrán-magyar konfliktusban mindkét fél tett lépéseket: Budapest megváltoztatta a Kárpátalja fejlesztéséért felelős biztosi tisztség Kijev által kifogásolt megnevezését, Kijev pedig megadta az agrément-t, vagyis jóváhagyta az új nagykövet személyét.

Kijev már augusztusban jelezte, hogy nem felel meg neki a Kárpátalja fejlesztésért biztosi megnevezés, mert ezt már belügyeibe való beavatkozásnak tekinti. Közben parkoltatták Íjgyártó agrément-ját, amit viszont a budapesti kormány ítélt el.

A magyar kormány október végén Grezsa István titulusát Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos elnevezésre változtatta.

Az Ukrajna és Magyarország közötti feszültségről itt írtunk bővebben>>>

Rovatok