Index Vakbarát Hírportál

Erdogan a szaúdi ellenzéki újságíró meggyilkolásának hangfelvételeit adta át több országnak

2018. november 10., szombat 14:02

Feltételezhetően savban oldották fel a Törökország szaúd-arábiai konzulátusán októberben meggyilkolt szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi holttestét, a maradványokat pedig vélhetően a konzul házának csatornalefolyójába dobták, írja az MTI a kormányközeli Sabah török napilap meg nem nevezett forrásokra hivatkozó cikke alapján. Egy hete ugyanezt az információt török hivatali forrásokra hivatkozva a Washington Post is megírta.

A csatornából vett mintavétel során talált savmaradványok alapján a nyomozók arra következtettek, hogy a maró anyag által részben feloldódott holttestet a gyilkosok ide dobták, írta most a török lap. A Sabah napilap már november 5-én - szintén névtelen forrásokra hivatkozva - megírta: Rijád a gyilkosság után egy vegyészt és egy toxikológust küldött Isztambulba azzal a feladattal, hogy megszabaduljanak a holttesttől, és hogy eltüntessék a nyomokat.

Közben a Washington Post azt írja, a török elnök, Erdogan azt állítja, hogy a konzulátuson készült, a gyilkosság pillanatait megörökítő hangfelvételeket adott át az Egyesült Államoknak, Szaúd-Arábiának, Franciaországnak, Németországnak és Nagy Britanniának. A török hatóságok azt állítják, a felvételen hallható, ahogy az újságíróra lecsap az isztambuli konzulátuson a gyilkos osztag. 

Recep Tayyip Erdogan török elnök a Washington Postban (amelynek Hasogdzsi is a munkatársa volt) november 2-án közölt véleménycikkében  "a legmagasabb szaúdi köröket" vádolta  a gyilkosság megrendelésével. A törökországi sajtó kormányhoz közeli része és a török hatóságok magukat megnevezni nem kívánó tagjai továbbra is arra gyanakodnak, hogy az ügyben érintett a sivatagi királyság befolyásos trónörököse, Mohamed bin Szalmán is.

Dzsamál Hasogdzsi, aki rendszeresen szerepelt az arab hírtelevíziókban és szabadúszóként a The Washington Postnak is dolgozott, október 2-án tűnt el, miután felkereste hazája főkonzulátusát Isztambulban, hogy iratokat intézzen közelgő esküvőjéhez. A szaúdi hatóságok eleinte azt állították, hogy a Rijáddal szemben kritikus, egy éve az Egyesült Államokban élő újságíró elhagyta az épületet, és utána tűnt el. Mintegy két héttel később viszont azzal álltak elő, hogy Hasogdzsi dulakodás közben halt meg a konzulátuson. A török hatóságok szerint azonban előre kitervelt módon meggyilkolták.

Október végén az isztambuli ügyészség megerősítette Hasogdzsi meggyilkolását és a holttest feldarabolását is.

Rovatok