Index Vakbarát Hírportál

300 ezer kecsua indiánt sterilizálhattak Peruban

2018. november 13., kedd 10:12

Több mint kétezer perui őslakos kényszersterilizálásának elrendelésével vádolják Alberto Fujimori volt perui elnököt és három korábbi egészségügyi miniszterét - közölte a Demus nevű, nők jogaival foglalkozó perui csoport bejelentésére hivatkozva az MTI.

A beavatkozásokat a vád szerint Fujimori elnökségének utolsó négy évében, 1996 és 2000 között végezték el. Az ügyben érintett továbbá Fujimori kabinetjének három korábbi egészségügyi minisztere, Marino Costa, Eduardo Yong és Alejandro Aguinaga - az utóbbi Fujimori orvosa is volt.

A vád szerint a sterilizálásokat az egészségügyi minisztérium családtervezési kampányának keretében hajtották végre Peru szegénységben élő, kecsua anyanyelvű indián őslakosainak körében.

A körülbelül 270 ezer nőt és 22 ezer férfit érintő műtétekkel kapcsolatban a nyomozás megállapította, hogy azokat csaknem kétezer esetben a páciens beleegyezése vagy megfelelő felvilágosítás nélkül hajtották végre,

továbbá azok legalább egy esetben halálhoz, több nőnél pedig utólagos egészségügyi komplikációkhoz vezettek.

Fujimori 1990 és 2000 között volt Peru államfője, korrupció és az emberi jogok megsértése miatt 25 éves börtönre ítélték, de közben elnöki amnesztiát kapott, ami nagy felháborodást váltott ki az országban. A legfelsőbb bíróság döntése értelmében azonban le kell töltenie büntetéséből hátralevő 15 évet.

Rovatok