Index Vakbarát Hírportál

Tudták, hogy valójában nem is a Köpcös vezette a Sinaola kartellt?

2018. november 14., szerda 05:36

Mexikó egykori első számú drogbárója, a Köpcös (El Chapo) néven elhíresült Joaquín Guzmán ügyvédje az állította védence peres eljárásának első, keddi napján, hogy

nem is a Köpcös volt a Sinaola kartell valódi vezetője,

hanem egykori partnere és a kartell társalapítója, Ismael "El Mayo" Zambada. Csakhogy őt a hatóságok futni hagyták, mivel

megvesztegette a pályafutása alatt hivatalban lévő összes mexikói elnököt

Guzmán ügyvédje, Jeffrey Lichtman ezt a meredek kijelentést a brooklyni szövetségi bíróságon, szigorú biztonsági intézkedések közepette kezdődött peres eljáráson tette, ezt követően pedig a mexikói után az amerikai hatóságokat is a Zambadával való összejátszással vádolta. Szerinte az amerikai hatóságok azt a látszatot keltik, hogy le akarják tartóztatni Zambadát, az amerikai drogellenes hivatal (DEA) pedig amikor jónak látja, együttműködik a környezetével.

A vádakra azonnal reagált Felipe Calderón, aki 2006 és 2012 között volt mexikói államfő. Twitter-bejegyzésében leszögezte, hogy az ügyvéd állításai mind hazugságok és alaptalanok.

A vádhatóság részéről tucatnyi ügyész vesz részt Köpcös perében, és az egykori drogbárót is több ügyvéd védi. A vádlott bűnösségéről a 12 fős esküdtszék fog dönteni. A múlt héten kiválasztott esküdtek közül ketten az utolsó pillanatban visszakoztak, ezért a vádhatóság és a védelem képviselőinek másokat kellett keresni helyettük, a per pedig emiatt több órás késéssel kezdődött.

Guzmán a rettegett Sinaloa kartell feje volt, amely irányítása alatt több milliárd dolláros forgalmat bonyolított le, és a legfőbb beszállító volt az Egyesült Államokba irányuló kábítószer-kereskedelemben. Köpcös még a Forbes magazinnak a világ leggazdagabb embereit összesítő listájára is felkerült.

Az amerikai ügyészség több ezer ember haláláért és az Egyesült Államokba irányuló több ezer tonna kábítószer becsempészéséért akarja felelősségre vonni. Amennyiben a 17 vádpont közül csak egyben is bűnösnek találják, életfogytiglani börtönbüntetést szabhatnak ki rá. A halálbüntetés viszont nem fenyegeti a drogbárót, mert ez volt kiadatásának feltétele.

El Chapót 2017 januárjában adta ki Mexikó az Egyesült Államoknak, s azóta egy szigorúan őrzött manhattani börtönben, magánzárkában tartották fogva. Guzmán Mexikóban ugyanis kétszer, 2001-ben és 2015-ben is megszökött a rácsok mögül. Másodjára egy másfél kilométeres alagúton keresztül jutott ki az ország legszigorúbban őrzött börtönéből, az Altiplanóból. Köpcös ezt követően hét hónapig volt szökésben, és akciófilmbe illő lövöldözés után fogták el mexikói tengerészgyalogosok Sinaola szövetségi államban, a Kaliforniai-öböl partján lévő Los Mochis városban.

Rovatok