Index Vakbarát Hírportál

KKM: Nem kérették be az ukrán külügyminisztériumba a magyar nagykövetet

2018. november 17., szombat 10:47

Pénteken az ukrán külügyminisztérium a honlapján azt írta, hogy bekérették Íjgyártó Istvánt, Magyarország új, kinevezett ukrajnai nagykövetét, ahol kifejezésre jutatták Kijev határozott tiltakozását Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes legutóbbi, Ukrajnával kapcsolatos kijelentései miat.

A magyar külügyminisztérium szombat reggel azonban cáfolta ezt, mondván

nincs szó berendelésről. Magyar kezdeményezésre folytatott a magyar nagykövet megbeszélést pénteken az ukrán külügyminisztériumban.

Menczer tamás, a külügy tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenéséért felelős államtitkára az MTI-vel azt közölte, hogy a magyar nagykövet tegnapi megbeszélése az ukrán Külügyminisztérium területileg illetékes főosztályvezetőjével Íjgyártó István nagykövet kezdeményezésére történt, és a kétoldalú kapcsolatok megvitatását célozta.

Az ukrán fél ugyan felvetette a Magyar Diaszpóra Tanács ülésén elhangzott kijelentéseket, amelyekre válaszolva a magyar nagykövet elmondta, hogy a közelmúltban is számos olyan lépés történt ukrán részről, amely a kárpátaljai magyarság helyzetének súlyosbodásához és jogai további korlátozásához vezet.

Mint ismert, Orbán Viktor csütörtökön Budapesten, a Magyar Diaszpóra Tanács ülésén azt mondta, hogy Ukrajna olyan ország, amelynek nincs hihető időhorizontja sem a NATO-, sem az EU-csatlakozást illetően. Kijelentette, hogy a mostani ukrán politikai vezetéssel semmilyen megállapodásra nem látnak esélyt. Utalt arra, hogy Ukrajnában hamarosan elnökválasztás lesz, és ha addig a helyzet nem rosszabbodik, az már nagy eredmény. Ezután kiderül, hogy a mostani magyarellenes kurzus folytatódik-e, vagy egy Magyarországgal együttműködni akaró elnöki adminisztráció jön létre - mondta Orbán Viktor. 

Semjén Zsolt ugyanezen a rendezvényen rámutatott: a kárpátaljai magyarság a legnehezebb helyzetben lévő nemzetrész, szerzett jogaitól fosztják meg őket, lényegében az elüldözésük zajlik.

Rovatok