Index Vakbarát Hírportál

Szerbia háborúval fenyegeti Koszovót

2018. december 5., szerda 15:18

A szerb miniszterelnök szerint a koszovói biztonsági erők hadsereggé alakítása  a szerbek ellen irányul.

Szerbia jelentős összegeket fektetett haderejének megerősítésére, de nem azért, mert hadba akar vonulni, hanem mert a katonaságnak nagyon elavult felszerelése volt – magyarázta Ana Brnabić. 

Ana Brnabić reményének adott hangot, hogy soha nem kell bevetni a szerb hadsereget, de hozzátette: „ebben a pillanatban ez a lehetőség is terítéken van."

Szerbia nem nézheti ölbe tett kézzel, hogy valaki – jelen esetben Koszovó – újabb etnikai tisztogatásra készül, mondta.

Szerbia fegyverkezik

A jövő évi szerb költségvetési terv szerint 2019-ben kétszer annyi pénzt fordítanak a rendőrség és a katonaság felszerelésére, mint az idén. A tervek szerint a két testület korszerűsítésére jövőre 46 milliárd dinár (125,58 milliárd forint) jut.

A szerb kormányfő emlékeztetett arra, hogy egyetlen nemzetközi egyezmény sem teszi lehetővé, hogy Koszovó hadsereget alakítson, ezért Szerbia kérni fogja a nagyhatalmakat, elsősorban az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjait, hogy figyelmeztessék Pristinát, lépésével milyen megállapodásokat hág át.

A koszovói biztonsági erőket mintegy 2500, könnyű fegyverzettel rendelkező egyenruhás alkotja, akiknek feladata a civil lakosság védelme, a válsághelyzetek kezelése, valamint fellépés és segítség természeti csapások vagy más vészhelyzet esetén. Az ötezer hivatásos katonából és háromezer tartalékosból álló hadsereg nehézfegyverekkel is rendelkezne.

Koszovó és a háború

Az 1998–1999-es koszovói válság lezárását követően, 1999-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsa az 1244-es számú határozatban mondta ki, hogy az akkor még Jugoszlávia részének számító Koszovóban kizárólag nemzetközi haderő, a KFOR tartózkodhat. A KFOR a NATO parancsnoksága alatt működő nemzetközi békefenntartó haderő. A Belgrád és Pristina közötti 2013-as brüsszeli megállapodás aláírásakor pedig a NATO képviselői garanciát adtak arra, hogy a koszovói albán fegyveres erők nem léphetnek be Koszovó északi, szerbek lakta részére a KFOR beleegyezése nélkül. Belgrád most attól tart, az új hadsereg figyelmen kívül hagyná a korábbi megállapodásokat, és lépéseivel megfélemlítené és elűzné a szerb lakosságot.

Koszovó 2008-ban vált függetlenné Szerbiától, de ezt Belgrád azóta sem ismeri el. Koszovónak a függetlenség egyoldalú kikiáltása óta sincs önálló hadserege.

 Bosznia NATO-tag lehet

Bosznia-Hercegovina elindulhat a NATO-tagság felé vezető úton azzal, hogy benyújthatja nemzeti védelmi tervét (ANP)  – közölte Jens Stoltenberg Brüsszelben szerdán.

A főtitkár a kétnapos NATO-külügyminiszteri tanácskozást követően tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a szövetség döntésével lehetővé tette, amennyiben az ország úgy határoz, beléphessen a NATO-ba vezető kapun.

Információk szerint a szövetség akkor aktiválja a 10 éve felfüggesztett tagsági akciótervet (MAP), ha Bosznia-Hercegovina valamennyi védelmi ingatlanát, azaz laktanyáit, lőtereit és katonai repülőtereit teljes egészében nyilvántartásba veszi.

Rovatok