Index Vakbarát Hírportál

Mégsem mond le a szlovák külügyminiszter

2018. december 7., péntek 13:13

Mégis marad tisztségében Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter, aki a múlt héten benyújtotta lemondását, mert a pozsonyi törvényhozás elutasította az ENSZ globális migrációs egyezményét. Lajcák a szlovák külügyminisztérium honlapján közzétett nyilatkozatában jelentette be döntését pénteken – írta az MTI.

A szlovák külügyminiszter azzal indokolta maradását, hogy Peter Pellegrini szlovák kormányfőtől és Robert Ficótól, a legerősebb szlovák kormánypárt, az Irány (Smer-SD) elnökétől, "világos biztosítékokat kapott" arra vonatkozóan, hogy a szlovák külpolitika irányvonala a jövőben is alapvetően változatlan marad. Ezt Peter Pellegrini már szerdán egyértelműsítette, mondván, hogy "Pozsony politikai irányultsága világos, európai és euroatlanti."

Lajcák – aki szeptemberig az ENSZ-közgyűlés elnöki tisztét is betöltötte – azután adta be lemondását, hogy a pozsonyi törvényhozás a múlt héten nagy többséggel fogadta el az ENSZ globális migrációs egyezményét elutasító határozatát. Ebben felszólították a kormányt, hogy lépjen ki a migrációs csomag elfogadási folyamatából, és utasítsa el azt.

A határozatban kimondták: az ENSZ migrációs egyezménye egy olyan ellentmondásos dokumentum, amely nincs összhangban Szlovákia jelenlegi biztonsági és migrációs politikájával. Szerdán a pozsonyi kormányülés után azt is bejelentették: Szlovákiát senki sem fogja képviselni a decemberi marrákesi találkozón, amelyen várhatólag jóváhagyják az ENSZ globális migrációs egyezményét.

Lajcák a múltban többször is megvédte a migrációs egyezményt, és azt is bejelentette: nem marad posztján, ha Szlovákiát senki sem képviseli Marrákesben. Most közzétett nyilatkozatában ellenben azt állította: nem a migrációs egyezmény elutasítása miatt mondott le, hanem azért, mert nem értett egyet azzal a döntéssel, hogy Szlovákia ne képviseltesse magát a "tárgyalóasztalnál". 

A múlt héten – amikor még Lajcák lemondása volt aktuális – Bugár Béla, a Híd elnöke is sajnálkozását fejezte ki Lajcák távozása miatt. A politikus szintén arról beszélt, hogy lehet úgyan kifogást emelni a csomaggal kapcsolatban, de mindennek csak akkor van értelme, ha van, aki mindezt a tárgyalóasztalnál kifejezésre is juttatja, képviselve Szlovákia érdekeit, nem hagyva, hogy a populistáknak „karácsonyi ajándékot” jelentő „migrációs” szó a csomag elején megfosszon mindenkit attól a lehetőségtől, hogy józanul értékeljék az intézkedési javaslatot.

Rovatok