Index Vakbarát Hírportál

Lángok és könnygáz: csatatér lett Párizs belvárosa

2018. december 8., szombat 11:47 | aznap frissítve

Az előző szombathoz képest nyugodtabban indultak a sárga mellényesek tüntetései Párizsban, de miközben sokan végig békésen tüntettek a sugárúton, voltak, akik megdobálták a rendőrsorfalat a Champs-Élysées-nél. A rendőrség annyi könnygázt vetett be, hogy helyszíni tudósítónk szerint a Diadalívnél órákon át állt a füst szombaton napközben. Este 7 órára viszont a rendőrök kiszorították a tüntetőket a Champs-Élysées-ről.

Késő délután a mellékutcákban is zajlottak az összecsapások, a szélsőségesek egy csoportja autókat, kirakatokat rongált meg, kukákat gyújtott fel. A rendőrök a könnygáz mellett vízágyút is bevetettek, egyes részek szinte csatatérré változtak.

A tömeg nagy része ugyanakkor egész nap a Diadalív környékén maradt, de egy néhány száz fős csoport szombat este 5 óra után a szintén a Champs-Élysées-nél található elnöki palotához ment. Itt rendőrségi járművekből és rohamrendőrökből álló sorfal várta őket. A tüntetők közül többen elkezdték felszedni a macskakövet, és dobálták a rendőröket.

A rendőrség itt azonnal nagyon nagy mennyiségű könnygázt vetett be, majd megindult a rendőrsorfal és feloszlatták a tömeget. Este 7 órára a teljes sugárútról kiszorították a tüntetőket a mellékutcákba. Többen itt is magánakciókba kezdtek. Például felgyújtottak egy kukát, aztán a tűzre ráfektettek egy motort.

Könnygáz és lángok Párizsban

A Diadalív környékét ellepte a füst

A francia kormány szociális és adópolitikája ellen tüntető sárgamellényes mozgalom szombatra hirdetett meg újabb tiltakozónapot, és már délelőtt 9 körül közel kétezren vonultak a Champs-Élysées-n. A tüntetők először reggel az elnöki palotához próbáltak eljutni, de a rendőrök sorfala elzárta az utat a Concorde tér előtt, rohampajzsokkal is próbálták visszaszorítani őket.

Párizsi tudósítónk szerint napközben több ezren álltak a Champs-Élysées-n, de a legtöbben csak skandáltak, a francia himnuszt, a Marseillaise-t énekelték, és Emmanuel Macron francia elnök lemondását követelték hangosan. „Hallgassátok a nép haragját!", „Macron mondjon le!", „Macron tévútra vitt!" feliratú táblákat és transzparenseket látni.

A békés tüntetők többsége, akivel beszéltünk, elővárosi lakos volt.

Addig maradunk, amíg Macron lemond, itt az idő megbuktatni a kapitalizmus rendszerét

– mondta egy idősebb úr. Gimnazisták egy csoportja pedig arról beszélt, hogy nem akarnak olyan Franciaországban élni, ahol politikusok szabják meg az életüket, mint az üzemanyagok környezetvédelmi adójával történt.

Néhány tucatnyian már délelőtt elkezdték dobozokkal, üvegekkel dobálni a rendőröket. Többen kockaköveket is felszedtek, és petárdákat is átdobtak a sorfalon, amire válaszul a rendőrök könnygázazni kezdtek. Tudósítónk szerint ezért az egész Diadalív környéke füstben áll.

Tüntetés Párizsban

Utána is sokáig az ismétlődött egész nap, hogy egy könnygázroham után több száz tüntető visszament a Diadalív felé, megdobálta a rendőröket, akik újból könnygázt vetettek be. Ez elől a másik irányba futottak a sárga mellényesek, majd a füst csillapodásával megint visszaindultak. 

Közöttük fociszurkolók is sokan lehetnek, többször is focis rigmusokat skandáltak. Fosztogatók is megjelentek, akik lefeszítették a bedeszkázott üzletek ablakairól a falapokat. Volt, akit a rendőrök kísértek ki a tömegből, az nem volt egyértelmű, hogy csak igazoltatták, vagy őrizetbe is vették őket. Többen barikádokat próbáltak emelni, ennek megakadályozásához a csendőrség páncélosait is bevetették.

A mellékutcákban robbantak ki összecsapások

A Diadalívet és környékét is teljesen lezárta a rendőrség. A környező utcákon is mindenkit igazoltattak a rendőrök, átkutatták a táskákat, olyan tárgyakat kerestek, ami arra utal, hogy erőszakra, vagy összecsapásokra készülhettek. Minden be volt zárva, a boltokat bedeszkázták a környéken.

A sugárút felénél diákok letérdeltek egy rendőrsorfal elé egy kis utca kereszteződésében, egyikük télapónak öltözve nézett szembe a rendőrökkel.

Amikor délután a Champs-Élysées-be becsatlakozó mellékutcákból nem engedték vissza az embereket a sugárútra, tudósítónk szerint

szélsőséges TÜNTETŐK AUTÓKAT RONGÁLTAK MEG, EGY FEHÉR FURGONT FELGYÚJTOTTAK.

Több helyen kukákat gyújtottak fel. Itt is könnygázt vetettek be a rendőrök. A szinte folyamatos könnygázfüstben nagy a kavarodás, minden irányba rohantak emberek.

Közben az MTI szerint a főváros keleti részén lévő Nation tértől jó hangulatban indult el nagyjából kétezer emberrel a République tér irányába a Menet az éghajlatért elnevezésű felvonulás, amelyben kisgyermekes családok mellett olyan sárgamellényesek is részt vettek, akik szerint a környezetvédelem és az igazságos adópolitika nem zárja ki egymást.

Több mint 500 embert őrizetbe vettek

A tüntetők többsége továbbra is békés maradt, de több helyen ahhoz hasonló rongálás kezdődött, mint egy héttel korábban. Azonban nem szabadult el annyira az erőszak, mint az előző szombaton. Ennek az egyik oka az lehet, hogy már előzetesen 8 ezer rendőrt helyeztek készenlétbe Párizsban, és az utcákra vezényelték a csendőrség több tucat páncélozott járművét is, mert a békés tüntetők közé vegyülő rendbontók provokációitól tartottak. Országszerte 89 ezer rendőrt és csendőrt mozgósítottak.

Délutánig Párizsban 651 embert állítottak elő, több mint 500-an kerültek őrizetbe. Múlt szombaton összesen 412 embert állítottak elő. Édouard Philippe miniszterelnök azt mondta, többségük azzal volt gyanúsítható a náluk talált tárgyak alapján, hogy erőszakra és szándékos, csoportosan elkövetett összetűzésekre készültek. Sok embert azért állítottak elő, mert nem tudták igazolni magukat.

A belügyminisztérium szerint délelőtt 31 ezren tüntettek országszerte, és 700 előállítás történt. Több tízezer francia békésen tüntetett a nagyobb vidéki városokban, több helyen útblokádokkal nehezítették a közlekedést az utakon.

A francia tüntetésekkel párhuzamosan Brüsszelben is sárga mellényesek tiltakoztak a belga kormány adópolitikája ellen. Ott legalább hetven tüntetőt állítottak elő, és több mint tíz ember ellen indítottak eljárást.

Az üzemanyagadó elleni tüntetésként indult

November közepén a Facebookon indult a tiltakozás, eredetileg az üzemanyag adójának emelése ellen. Ekkor Franciaország számos pontján zárták le az utakat, így az útblokádok mellett sárga láthatósági mellényben ácsorgó emberekről nevezték el „ sárga mellényes" (gilets jaunes) tüntetésnek  a tiltakozást. Idővel azonban már  nemcsak az autósokról és az üzemanyagról szólt a tiltakozás, hanem a francia életszínvonalról, a kormányzat jövőbeni terveiről, vagyis Emmanuel Macron francia elnök jövőjéről.

A múlt hétvégén minden eddiginél erőszakosabb fordulatot vett a francia kormány és Emmanuel Macron ellen egy hónapja indított országos tüntetéssorozat. A többezres tüntetés vége: kiégett kocsik és felborított kukák a Champs-Élysées sugárúton, baseballütőkkel szétvert bódék és betört kirakatok a Louvre melletti Rue de Rivolin, elbarikádozott kávézók és a könnygáztenger az Opera környékén.

A kormány előbb bejelentette, hogy fél évre befagyasztotta az üzemanyagadó, a gáz és az áram árát, majd pedig azt is bejelentette, hogy kész végleg eltörölni az üzemanyagadót. Ezzel sem tudták azonban megakadályozni, hogy szombatra újabb nagy tüntetést jelentsen be a továbbra is vezetők és központi szervezettség nélküli mozgalom Párizsba, valamint az ország több pontjára.

Egy friss felmérés szerint a november 17. óta tüntető sárga mellényesek támogatottsága az elmúlt napokban valamelyest csökkent, de a franciák kétharmada még mindig szimpatizál a mozgalommal.

(Borítókép: Könygázzal oszlatnak a francia rendőrök Párizsban a sárgamellényes tüntetésen 2018. december 8-án. Fotó: Bődey János / Index)

Rovatok