Index Vakbarát Hírportál

Lemondott a belga miniszterelnök

2018. december 18., kedd 21:32

Bejelentette lemondását kedden Charles Michel belga miniszterelnök, miután a kormánya kisebbségbe került amiatt, hogy az Új Flamand Szövetség (N-VA) nevű flamand nacionalista párt kilépett a koalícióból az ENSZ migrációs csomagjának vitája miatt, írja az MTI. 

Michel a parlament előtti beszédében közölte, hogy még este személyesen benyújtja lemondását Fülöp belga királynak.  Jövő májusban lesznek választások Belgiumban, így az is a lehetőségek között van, hogy a király arra kéri Michelt, hogy korlátozott jogkörökkel ugyan, de maradjon a posztján egy ügyvivő kormány vezetőjeként, de újabb koalícióalakítás, illetve akár előrehozott választás is lehet.

Több párt bizalmatlansági indítványt nyújtott be kedden a kisebbségi kormány ellen, Michel azonban ezt ellenezte, inkább az ellenzéki erők külső támogatásában és konstruktív hozzáállásában bízva folytatni szerette volna a politikai munkát a legfontosabb ügyekben a jövő évi választásokig. 

Michel elmondta, meggyőződése, hogy ez szolgálta volna leginkább az állampolgárok érdekeit, a javaslatát azonban szerinte meg sem hallgatták, így nem volt más választása, mint a lemondás.

Az ország legnagyobb pártjának számító N-VA azután lépett ki a koalícióból, hogy a miniszterelnök nyilvánvalóvá tette, tiltakozásuk ellenére is alá fogja írni az ENSZ migrációs csomagját. Erről parlamenti szavazást is tartottak, amelyen a képviselők nagy többsége támogatásáról biztosította az egyezményt.

Rovatok