Index Vakbarát Hírportál

Románia körözi az RMDSZ volt szenátorát

2018. december 21., péntek 12:39

A román rendőrség nem találja a korrupció miatt csütörtökön három év letöltendő börtönbüntetésre ítélt Olosz Gergelyt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt szenátorát – írta az MTI.

Nicoleta Tolvaj Marin, a Kovászna megyei rendőrkapitányság szóvivője szerint az elítélt szenátor ismeretlen helyen tartózkodik. Olosz ellen országos körözést adtak ki, személyi adatait elküldték Románia valamennyi határátkelőjére.

A volt székelyföldi politikust befolyással való üzérkedésben találta vétkesnek a román legfelsőbb bíróság. Az ítélet a háromévi letöltendő börtönbüntetés mellett 384 ezer euró (123 millió forint) és 400 ezer lej (27 millió 600 ezer forint) értékű vagyonelkobzásról is rendelkezett.

A vádirat szerint 2010-ben az akkor parlamenti képviselő Oloszt négy vállalkozó lefizette, hogy előnyös szerződésekhez juttassa cégeiket, kihasználva azt, hogy a politikus korábban a román energiaár-szabályozó hatóság elnöki tisztségét töltötte be. Az ügyészek szerint Olosz Gergely összesen félmillió eurónak megfelelő jogtalan anyagi haszonban részesült különböző formában.

Olosz Gergely 2007-2008-ban a romániai energiaár-szabályozó hatóság elnöke volt, 2008 és 2012 között az RMDSZ parlamenti képviselője, 2010-től frakcióvezetője, 2012-től 2013 májusában történt lemondásáig az RMDSZ szenátora volt. A politikus 2011-ben az RMDSZ elnöki tisztségét is megpályázta, ám a választáson alulmaradt az érdekképviselet élére akkor megválasztott Kelemen Hunorral szemben.

Rovatok