Index Vakbarát Hírportál

Őrizetbe vették a francia sárgamellényesek egyik vezetőjét

2018. december 22., szombat 19:59

Az utóbbi hetek megmozdulásaihoz képest már jóval kevesebben, valamivel több mint 23 ezren vesznek részt a franciaországi sárgamellényes tüntetéseken, de a hangulat néhol ismét feszült - közölték a hatóságok szombat délután, jelentette az MTI.

Csak a fővárosban 109 embert vettek őrizetbe, köztük Éric Drouet-t, a mozgalom egyik vezetőjét - írta a Le Figaro

Párizsban nagyjából kétezren tiltakoztak, jóval kevesebben, mint korábban, és fele annyian, mint múlt héten. A tüntetők először a Sacré Couer-bazilika lépcsőin gyülekeztek, majd békésen vonultak a belvárosba.

Ezúttal nyugalom honolt a Champs-Élysées sugárúton is, ahol az utóbbi hetekben a tüntetők többször heves összetűzésbe kerültek a rohamrendőrökkel, akiknek könnygázzal kellett megfékezniük sokszor a demonstrálókat.

Strasbourgban mintegy száz ember próbálta égő raklapokkal és gumiabroncsokkal blokád alá venni a Németországba vezető Európa-hidat.

A hatóságok hét embert őrizetbe vettek, egy rendőr megsérült az összetűzésekben. Versailles-ban a sárgamellényesek arra buzdítottak, hogy vonuljanak tömegesen a kastélyhoz, de végül csak hatvanan gyűltek össze a felhívásra.

A sárgamellényesek novemberben kezdtek tiltakozni eredetileg az üzemanyagadó tervezett emelése ellen, de azóta általánosabb tömegdemonstrációvá nőtte ki magát az akció Emmanuel Macron elnök gazdaságpolitikájával szemben. Az első megmozduláson, november 17-én még több mint 280 ezren vonultak az utcákra országszerte. Azóta a tiltakozók száma fokozatosan csökkent, a múlt hét végén 66 ezren csatlakoztak a tiltakozásokhoz országszerte.

Macron pár napja elismerte, hogy részben felelős azokban a pontokban, amelyeket a tüntetők felrónak neki, és bejelentett néhány, a munkások vásárlóerejét növelni hivatott intézkedést, de fő követelésüket, a vagyonadó visszaállítását nem teljesítette.

Rovatok