Index Vakbarát Hírportál

Agyonvert nőt hibáztatott a bolíviai rendőrtiszt, kirúgták

2018. december 29., szombat 17:53

Távoznia kellett tisztségéből egy magas rangú rendőrtisztnek Bolíviában, miután olyan nyilatkozatot tett, melyben az áldozatokat tette felelőssé a nők ellen elkövetett gyilkosságokért.

A bolíviai rendőr-főkapitányság helyi idő szerint pénteken késő este adott ki közleményt arról, hogy Victor Hugo Soria nézetei nem tükrözik a rendőrség hivatalos álláspontját – írja az MTI.

Soria eddig az erőszakos bűncselekmények ügyében eljáró egységet vezette. A közösségi médiában és sajtóban is hatalmas felháborodást okozott azzal, hogy kijelentette: a nők ellen elkövetett gyilkosságok oka legtöbbször az alkoholfogyasztás, illetve az, hogy ha a nők „kettős életet élnek”, és férjük mellett szeretőt tartanak. Egy olyan nő ügyében nyilatkozott, akit egy férfi 33 ökölcsapással vert agyon, és az áldozat egyik lányát is megsebesítette, aki megpróbált segíteni a meggyilkolt nőnek.

A bolíviai sajtó szerint tavaly 109, idén pedig 138, nők ellen elkövetett gyilkosságot jegyeztek fel az országban.

Rovatok