Index Vakbarát Hírportál

Bolsonaro kezdésnek nekiment a civil szervezeteknek

2019. január 3., csütörtök 11:45

A kisebbségek, a civil szervezetek és a melegek váltak Jair Bolsonaro, a napokban beiktatott brazil elnök első intézkedéseinek célpontjaivá. 

A szélsőjobboldali vezető első rendeleteinek egyikében átfogó korlátozó jogkörökkel ruházta fel a kormányzati hivatal vezetőjét az országban működő civil szervezetekkel szemben. A kedden hozott határozat  Alberto Dos Santos Cruz kormánytitkár hivatalának hatáskörébe utalta a Brazília területén működő nemzetközi és civil szervezetek tevékenységének felügyeletét, összehangolását és megfigyelését.

A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet egyik illetékese, José Miguel Vivanco szerint Bolsonaro döntése kétféleképpen is értékelhető. Vivanco egyfelől kedvezőnek nevezte, hogy a civil társadalom képviselői a legmagasabb szinten tarthatnak kapcsolatot a kormánnyal, ugyanakkor aggodalmának adott hangot a rendelet korlátozó jellege miatt. 

A brazil elnök nem indokolta meg, miért volt szükség a lépésre, de a Twitteren azt írta, hogy

a civil szervezetek kizsákmányolják és manipulálják a mintegy 900 ezer fős bennszülött lakosságot.

A brazil hadsereg vezetésében régóta általános az a nézet, hogy az ásványkincsekben gazdag, gyéren lakott Amazonas-vidéket meg kell védeni a külföldi érdekektől. 

A brazil elnök további új intézkedései kisebbségi csoportokat érintenek, elsősorban az őslakosokat, a rabszolgák leszármazottjait és a melegeket:

Az elnök döntéseit határozottan bírálta a 45 brazil civil szervezetet tömörítő Observatorio do Clima. Az ernyőszervezet szerint a rendeletek az első lépések, amelyekkel Bolsonaro beváltja kampányígéreteit a környezetet óvó kormányzás felszámolásáról, az őslakosság jogainak megnyirbálásáról és földjeik gazdasági tevékenység előtti megnyitásáról.

Ernesto Araujo új brazil külügyminiszter szerdán azt mondta: a globalizáció visszafordításáért és a brazil külpolitika felszabadításáért fog harcolni hivatali ideje alatt. Araujo több olyan országot említett beszédében, amelyeket csodál, köztük az Egyesült Államokat, Izraelt, Olaszországot, Magyarországot és Lengyelországot.

Bolsonaro beiktatásán egyetlen EU-s kormányfőként volt ott Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki meghívta Magyarországra az elnököt. Bolsonaro elfogadta a meghívást.

(MTI, Index)

Rovatok