Luigi Di Maio olasz kormányfőhelyettes újabb felhívást tett közzé szombaton a német Sea Watch és Sea Eye civil szervezeteknek a Földközi-tengeren két hete veszteglő hajóin tartózkodó nők és gyermekek olaszországi befogadására, ami továbbra is megosztja az olasz kormányt – írja az MTI.
Luigi Di Maio kijelentette, ha Olaszország a hajókon levő migránsok közül befogadná a nőket és gyermekeket, ezzel "emberségből adna pofont Európának". Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormánypárt vezetője hangsúlyozta:
nem méltó Európához, hogy nőket és gyerekeket enged vesztegelni a tengeren már 14 napja, miközben a hajók egy mérföldre vannak Máltától.
Szerinte Málta nem teszi azt, ami kötelessége lenne.
Csatlakozott Di Maióhoz az M5S másik politikusa, Roberto Fico, a római képviselőház elnöke is. Azt mondta, "jelentős jelzés" lenne, ha Olaszország befogadná a nőket és gyerekeket. "Senkit nem lehet magára hagyni, aki szenvedés és háború elől menekül" - jelentette ki.
A másik olasz kormányfőhelyettes, Matteo Salvini belügyminiszter kezdettől fogva ellenzi, hogy a nem kormányzati szervezetek hajóiról Olaszország bárkit is átvegyen. Szombati, internetes közösségi oldalon tett bejegyzésében megismételte, hogy Olaszország "továbbra sem enged a zsarolásnak". Kijelentette, hogy a migránsokat Máltának kell partra engednie, vagy fogadja be őket Hollandia vagy Németország, mivel két német civil szervezetről van szó és a Sea Watch hajója holland felségjelzésű.
Politikai elemzők szerint Luigi Di Maio a Matteo Salvini által képviselt szigorú bevándorlási politikával való szembehelyezkedéssel az M5S népszerűségvesztését igyekszik megfékezni.
A Sea Watch december 22-én 32 menedékkérőt mentett ki a Földközi-tenger nemzetközi vizein. A Sea Eye Professor Albrecht Penck nevű hajója szombaton további 17 menekültet mentett ki. Hollandia szerdán jelentette be, hogy kész a Sea Watch hajójának fedélzetén tartózkodó menedékkérők egy részének a befogadására, azzal a kikötéssel, hogy más EU-tagállamok is hasonlóképpen cselekedjenek.
Federica Mameli, a Sea Watch olaszországi szóvivője elvetette Luigi Di Maio kezdeményezését, leszögezve, hogy a szervezet hajóján tartózkodó 5 nőt és 7 gyereket nem választják el családjaik többi tagjától. Guerino Di Tora segédpüspök, az olasz püspöki kar (Cei) migránsokat segítő alapítványának elnöke úgy nyilatkozott, hogy "akinek helyén van a lelkiismerete, nem vonhatja ki magát a migránsok segítéséből". Luigi De Magistris független nápolyi polgármester bejelentette, hogy a dél-olaszországi város kikötője felett a kormány nem rendelkezik, és az nyitott a civil szervezetek hajói által szállított emberek előtt.