Index Vakbarát Hírportál

Három évtizeddel a gyilkosság után egy kólásdobozon hagyott minta azonosította

2019. január 5., szombat 22:59

2017 tavaszán a rendőrség újra meglátogatta a Washington állambeli Bellingham csendes mellékutcájában lévő családi pékséget. Négy évvel korábban már jártak ugyanitt, és mindkét alkalommal a cég árukihordó sofőrjéről kérdezősködtek, egy bizonyos Timothy Bass nevű férfiról. Leginkább azt akarták tudni, évtizedekkel ezelőtt pontosan merre vezethettek a sofőr útjai a városban.

Most azonban a férfi egyik munkatársa megkérdezte, miért kell nekik ez az információ a sofőrről. A nyomozók ekkor beavatták a nőt az ügybe:

Bass gyanúsított egy 1989-es bűncselekményben, amiben a tizennyolc éves Mandy Staviket megerőszakolták és megölték. A lány meztelen testét egy folyóban találták meg.

A meg nem nevezett munkatárs ekkor eldöntötte, ahogy tud, megpróbál segíteni a nyomozóknak. Arra valószínűleg még ő sem számított, hogy segíthet megoldani, de akár hátráltathatja is a környéket évtizedek óta lázban tartó felderítetlen ügyet.

Mi történt a lánnyal?

1989 őszén Mandy Stavik elsőévesként kezdett egy washingtoni egyetemen. Kortársai szerint okos volt, szeretett sportolni, több hangszeren is játszott, beszélt japánul és ismerte a jelbeszédet is. Hálaadásra hazament a szüleihez Acme városába. Egyik nap, november 24-én délután fél három körül német juhászkutyájával futni indult.

Órákkal később a kutya a lány nélkül tért haza.

Két nappal később a rendőrség egy zöld alsóneműt talált az erdőben, másnap pedig a lány meztelen testét is meglátták a folyóban sodródva, öt és fél kilométerre otthonától. Nem volt rajta más, csak zokni és cipő. A halottkém szerint a lány megfulladt, de a fején ütés nyoma volt, ami arra utalt, hogy már eszméletlenül esett a vízbe. Testén pedig spermanyomot is találtak, a lányt megerőszakolták. 

A nyomozók viszont újra meg újra akadályokba és zsákutcákba ütköztek. Bár kitartottak, évtizedekig nem történt semmi. 2010-től még a lakosságot is bevonták az ügybe: több száz lehetséges gyanúsítottról kaptak információt, majd követték a nyomokat, nemcsak a bűntény környékén, hanem más államokba is, egészen Ázsiáig. Timothy Bass egyike volt a listán szereplő embereknek. 

Bár 1989-ben még nem volt a gyanúsítottak között az akkor 23 éves férfi, később rögtön azzá vált, amikor a 2010-es években a hatóság DNS-mintát kért tőle, hogy kizárhassák a listáról, de ő ezt megtagadta. Ekkor néztek jobban utána a férfinak, akiről kiderült: a gyilkosság idején alig pár házzal lakott arrébb Mandy otthonától. 

2013-ra tartottak ott, hogy a rendőrség figyelme majdnem teljesen Bass-re irányult. Nem volt viszont elég bizonyítékuk arra, hogy házkutatási engedélyt kapjanak, hogy így gyűjtsék be a DNS-mintát. A férfi munkáltatója, a pékség tulajdonosa pedig hivatalos engedély vagy idézés nélkül szintén nem engedte, hogy a munkahelyén keressenek mintát, és a férfi útvonalairól sem adott ki információt. Ekkor, 2013-ban jártak először a pékségben a sofőr után kutatva, és ezután az ügy újra elcsendesült kicsit.

Minta egy kólásdobozon

Négy évvel később, 2017 tavaszán a nyomozók aztán újra bepróbálkoztak, ekkor kérdezte meg Bass munkatársa, hogyan tud segíteni nekik. Összeszedte az információt a férfi útvonalairól, és átadta a rendőrségnek. Azt kérdezték tőle, látta-e már a férfit enni a munkahelyén? 

A nő rögtön megértette, mit kell tennie.

"Mire van szükségük? Megszerzem" - mondta nekik. 2017 augusztusában a nő látta, ahogy Bass a pékségben a kukába dob egy műanyag poharat és egy kólás fémdobozt. Gyorsan ki is halászta őket, és átadta a rendőrségnek, akik elküldték azokat a laborba. Az eredmény szerint a kólásdobozon talált minta gyakorlatilag teljes egyezést mutatott a Mandy testén talált mintával, olyat, aminek 1 a tizenegyezerbillióhoz az esélye, hogy valaki másé.

Kiderült az is, hogy a férfi rendszeresen kijárt a középiskolás lányok kosárlabda mérkőzéseire, és Mandy-t nézte, ahogy játszik. A lány futóútvonala pedig mindig Bass háza előtt vezetett el. A felesége állításai szerint pedig a férfi gyakran nézett megoldatlan bűncselekményekről szóló dokumentumfilmeket, és ilyenkor mindig azt hangoztatta:

Engem biztos nem kapnának el, mert nem vagyok annyira hülye. Egyszerű lenne megúszni az egészet.

2017 decemberében, 28 évvel a Mandy Stavik meggyilkolása után a most 51 éves Timothy Basst a munkahelyén tartóztatták le emberölés vádjával.

Bizonyíték vagy sem?

Amennyire segített az ügyön a munkatárs segítsége, annyira okozott nehézséget is. A férfi védői ugyanis a következő egy évben főképp azt akarták elérni, hogy a bíróság zárja ki a bizonyítékok közül a vádlott DNS-mintáját, mert a nyomozók illegális módon, hivatalos engedélyek nélkül, egy civil állampolgár bevonásával szerezték azt meg. Ezt a kérelmüket a bíró végül augusztusban elutasította, mert szerinte

a nő saját magától ajánlotta fel a segítségét,

mivel "erkölcsi kötelességének" érezte, hogy segítsen. Bár a védelem fellebbezett, a bíróság végül 2018 decemberében végleg elutasította azt, és fellebbezésnek sem adott helyet. A férfi pere áprilisban kezdődik majd, addig is előzetesben marad, bűnösségét tagadja.

A cikk a The Washington Post és a The Ballingham Herald cikkei alapján készült. 

Rovatok