Index Vakbarát Hírportál

Hollandia szerint Irán felelős két iráni hollandiai megöléséért

2019. január 8., kedd 21:03

Irán mindent tagad, de azért jelzi, a két áldozat terrorista volt.

Az AIVD (Algemene Inlichtingen- en Veiligheidsdienst), vagyis a holland titkosszolgálat lezárta a vizsgálatát és kijelentette, hogy Irán a felelős két Hollandiában elkövetett korábbi gyilkosságért. A két áldozat egyaránt iráni állampolgár volt, de mindketten a rezsim ellenségei voltak. 

Stef Blok, a holland külügyminiszter és Dick Schoof, a szolgálat vezetője további tervezett bűncselekményekkel (például Dániában és Franciaországban)  is megvádolták a teheráni vezetést. Az iráni kormány mindent tagad, szerinte az alaptalan vád valódi célja pusztán az EU és Irán közötti kapcsolatok rombolása volt.

Mindenesetre Hollandia korábban már két iráni diplomatát kiutasított és több európai állammal összefogva más szankciókkal is büntette a perzsa államot.

Irán nem érti

Javad Zarif iráni külügyminiszter azzal vádolta meg Hollandiát és más európai országokat, hogy terroristákat védenek, mert a 2015-ben, Almereben meggyilkolt Mohammed Reza Kolahi Samadi az Iráni Népi Mudzsahedin Szervezet, vagyis egy korábban az Egyesült Államok által terrorszervezetnek minősített intézmény tagja volt.

Ő állítólag még 1981-ben  tömeggyilkosságot követett el hazájában. Részt vett egy robbantás megszervezésében, amiben 70 ember halt meg, ezért halálra is ítélték.

Samadi Hollandiában Ali Motamed néven élt, a holland kormány azt állította, semmit sem tudott a menedékkérő valódi személyazonosságáról és múltjáról.

Egy arab Iránból

A másik áldozat Ahmad Mola Nissi két évvel később, Hágában halt meg. 

Állítólag ő volt  ASMLA mozgalom (vagyis az Arab Küzdelem Ahváz Felszabadításáért) egyik alapítója. Ez a szervezet azért harcol, hogy elérje Huzisztán (Irakkal határos, olajban gazdag délnyugat-iráni tartomány) függetlenségét. E tartomány központja Ahváz városa, ahol Irán szerint Mola Nissit 29 ember megölésében vett részt.

Nem ez a módja

Mindez így volt, vagy nem volt így, mindenesetre Hollandia deklarálta, hogy az ilyen bűncselekmények semmiképpen nem tolerálhatók.

Egyben azt is bizonyítják, hogy ébernek kell maradniuk, és továbbra is kutatnunk kell az ilyen jellegű külföldi tevékenységeket"

mondta Kajsa Ollongren holland belügyminiszter.

Rovatok