Index Vakbarát Hírportál

Elfogták a kamionsofőrt, aki halálra gázolt egy sárgamellényes tüntetőt Belgiumban

2019. január 13., vasárnap 14:28

Őrizetbe vették a kamionsofőrt, aki a gyanú szerint két nappal ezelőtt halálra gázolt egy sárgamellényes tüntetőt Belgiumban, majd megállás nélkül továbbhajtott - jelentette a belga sajtóra hivatkozva az MTI.

Az 56 éves holland férfit Hollandiában fogták el szombat este, miután az előző napon feltehetőleg szándékosan elütött egy tiltakozót a szomszédos Belgiumban, a Liege és Maastricht közötti autópálya-szakaszon.

Az E25-ös autópályán sárgamellényes tüntetők egy 20-30 fős csoportja forgalomlassító demonstrációt tartott pénteken, a sofőr pedig ki akarta kerülni a blokádot, és azt megkerülve elütötte az egyik tüntetőt, aki azonnal életét vesztette.

Belgiumban ez a tüntetésekkel kapcsolatos harmadik haláleset. Decemberben két fatális közúti baleset történt a demonstrációk miatt.

Már novemberben megjelentek Belgiumban a Franciaországból indult tiltakozások, amelyek résztvevői főként a gépjárműveket érintő adópolitika és a magas fűtőolaj- és áramárak ellen tüntettek a belga fővárosban, eleinte békésen, később a rendőrökre rátámadva, rongálva, gyújtogatva.

Rovatok