Index Vakbarát Hírportál

Simán felvittek egy pisztolyt egy amerikai járatra a kormányzati leállás alatt

2019. január 14., hétfő 21:29

Súlyos biztonsági mulasztásról vallott az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal, a TSA (Transportation Security Administration), amelynek közlése szerint január 3-án egy amerikai turista minden gond nélkül fel tudott vinni egy pisztolyt a Delta Air Lines tokiói járatára az atlantai repülőtéren anélkül, hogy az bárkinek feltűnt volna.

Az utasnak csak Japánban jutott eszébe, hogy a kézipoggyászában maradt a fegyver, ott egyből jelentette is a mulasztást, a légitársaság pedig egyből felvette a kapcsolatot a TSA-val, hogy tisztázzák a helyzetet.

A CNN cikke éles párhuzamot von az eset, illetve a januári kormányzati leállás között, ami alatt a TSA-alkalmazottak sem kaptak fizetést, ezért tömegesen jelentettek beteget. Ugyanakkor a TSA tagadta, hogy összefüggés lenne a két dolog között, január 3-án ugyanis az alkalmazottaik közül országosan 4,8 százalék maradt ki a munkából váratlan ok miatt, ez pedig kisebb, mint egy hasonló januári napon 2018-ban. Ugyanakkor a TSA mindenkit biztosított, hogy minden vétkes dolgozót felelősségre vonnak.

Rovatok