Index Vakbarát Hírportál

A fehér felsőbbrendűségről merengett, kizárták minden kongresszusi bizottságból

2019. január 15., kedd 23:04

Rasszista kijelentései miatt kizárták valamennyi kongresszusi megbízatás lehetőségéből Steve King iowai republikánus képviselőt - jelentette be helyi idő szerint hétfőn este Kevin McCarthy, az amerikai képviselőház republikánus frakciójának vezetője. "Steve King ebben a kongresszusi ciklusban egyetlen bizottságban sem foglal helyet" - mondta a frakcióvezető. 

King a The New York Times című lapnak a napokban a bevándorlásról adott interjújában a többi között arról beszélt, hogy támogatja azokat a bevándorlókat, akik jogszerűen érkeznek az országba és teljes mértékben asszimilálódnak, mert ami szerinte minden másnál többet számít, az az amerikai kultúra, amely az Európából érkező fehérek értékrendjén alapszik. Az iowai képviselő aztán úgy fogalmazott:

Fehér nacionalizmus, fehér felsőbbrendűség, nyugati civilizáció - vajon mitől váltak sértővé ezek a kifejezések? Miért ültem én az iskolában, ahol történelmünk és civilizációnk érdemeiről tanítottak nekünk?.

Az interjú megjelenése után King közleményt adott ki, amelyben védelmébe vette a nyugati civilizáció értékeinek támogatását, de leszögezte, hogy "a fehér nacionalizmust és a fehér felsőbbrendűséget nem helyesli". "Visszautasítom ezeket az ördögi ideológiákat" - írta az MTI szerint. 

Az interjúban tett kijelentéseit mindazonáltal a kongresszus demokrata párti és republikánus tagjai egyaránt elítélték. "Ez nem az az Amerika, amelyet én ismerek, és amely Lincoln pártját jellemzi" - mondta egy televíziós interjúban Kevin McCarthy. Mitt Romney újonnan megválasztott szenátor King kongresszusi távozását követelte, Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője pedig közleményben adott hangot felháborodásának, leszögezve: "a Republikánus Pártban, a kongresszusban vagy az országban nincs helye a faji felsőbbrendűség egyetlen ideológiájának sem". A szenátusi frakcióvezető hozzátette: ha King nem érti, hogy mi a baj a "fehér felsőbbrendűség" kifejezéssel, akkor más munkát kellene keresnie.

A hétfő esti döntés után King újabb közleményt adott ki, amelyben bírálta pártját, és azt hangoztatta, hogy "ez egy politikai döntés, amely nem vesz tudomást az igazságról". Hozzátette azt is, hogy mondatait a The New York Times kiragadta a szövegkörnyezetükből, kifogásolt gondolata csak a nyugati civilizáció kifejezésre vonatkozott, a másik kettőre nem. Kiemelte, hogy a következő két esztendőben továbbra is rá fog mutatni az igazságra, és az iowaiak érdekeinek szolgálatában dolgozik tovább.

Kedden délután a képviselőház 424:1 arányban határozatot szavazott meg, amely elítéli Steve King "fehér felsőbbrendűségről" tett kijelentéseit és ezzel összefüggésben általában a rasszizmust. Maga King is megszavazta a határozatot.

Rovatok