Index Vakbarát Hírportál

Jön a 2. Trump-Kim Dzsongun találkozó

2019. január 18., péntek 20:52

Donald Trump február végén második alkalommal találkozik majd Kim Dzsongunnal, "hogy megpróbálja rávenni az atomprogram feladására", jelentette az AP hírügynökség. Mindezt azután jelentették be, hogy Trump és Mike Pompeo külügyminiszter egymás után találkoztak az észak-koreai küldöttséggel.

Sarah Sanders fehér házi szóvivő azt mondta, Trump 90 percig tárgyalt Kim Jong Csollal a részletekről Washingtonban. Pompeo pedig egy hotelben egyeztetett vele. A 2. történelmi találkozó helyszínét később jelentik be.

Trump és Kim Dzsongun az első találkozót Szingapúrban tartották tavaly júniusban, és magabiztosan jelentettek be egy leszerelési egyezséget, de egyelőre ebből nem sok minden látszik.

A bejelentés előtt nem sokkal az ENSZ-főtitkár Antonio Guterres úgy nyilatkozott, hogy itt az ideje a komoly alkunak a két ország között, hogy egyeztessenek az atomleszerelés forgatókönyvét. Így mindkét oldal tudja majd, hogy pontosan milyen lépések következnek.

Trump többször is említette idén már egy újabb találkozó lehetőségét, és leveleket is váltottak annak ellenére, hogy Kim Dzsongun nem nagyon tartja be az állítólagos egyezséget. 

Rovatok