Index Vakbarát Hírportál

Két pilótát holtan találtak, egyet továbbra is keresnek az orosz vadászgép-baleset után

2019. január 18., péntek 09:54

Összeütközött két Szu-34-es vadászbombázó gyakorlatozás közben Oroszország távolkeleti részén. A baleset után az egyik gép szerencsésen leszállt, a másik azonban a Szahalin-sziget és a kontinens közötti Tatár-szorosba zuhant a Japán-tenger közelében – közölte az MTI. A két gépből összesen négy ember katapultált.

Helyi idő szerint délután egyikőjük, egy navigátor fényjeleket adva tudatta, hogy életben van – írta a Ria Novosztyi. Az orosz védelmi tárca közlése szerint őt sikerült élve kimenteni, őt Habarovszkba szállították egy mentőrepülőgéppel.

Késő délután az MTI az orosz védelmi tárcára hivatkozva azt közölte, hogy nagy erőkkel keresik a legénység további tagjait. A három ember utáni kutatásban több repülőgép és hajó vett részt. Aztán néhány órával később már az a hír érkezett, hogy holtan találtak rá a Japán-tengeren helyi idő szerint szombat hajnalban két pilótára, egy repülős sorsa továbbra is ismeretlen. 

A két pilóta holttestét egyéni, felfújódó mentőtutajukban találták meg, s azzal együtt emelték az éjszakai mentésben részt vevő egyik hajó fedélzetére.

A rossz időjárási körülmények között gyakorlórepülést végző kétüléses vadászbombázók pénteki balesete 35 kilométerre a parttól történt. A katonai nyomozó hatóság bűnügyi vizsgálatot indított az első feltételezések szerint emberi hiba okozta baleset ügyben.

A Szu-34 egy kéthajtóműves, negyedik generációs, nagy hatótávolságú, nehéz vadászbombázó repülőgép, amelyet a kilencvenes évek elejére fejlesztettek ki a Szovjetunióban, de sorozatgyártása 2008-ban kezdődött meg. Korábban két baleset történt ilyen típusú harci gépekkel. Az egyik 2015-ben volt: egy voronyezsi repülőtéren leszálláskor egy Szu-34-es túlszaladt a leszállópályán, majd felborult. Tavaly júliusban egy ugyanilyen gép csaknem 500 méterrel futott túl a leszállópályán. Mindkét esetben a fékezőernyőket működtető rendszer mondta fel a szolgálatot.

Rovatok