Index Vakbarát Hírportál

Könnygázt vetettek be Athénban a macedóniai névváltoztatás elleni tüntetésen

2019. január 20., vasárnap 16:47 | aznap frissítve

Könnygázt is bevetett a rendőrség vasárnap Athénban, ahol szélsőjobboldali csoportok zavarták meg a Parlamentnél a Macedónia névváltoztatásának tervezett ratifikációja ellen meghirdetett közel 100 ezres tüntetést. 

Görögország minden szegletéből buszok vitték a tiltakozókat a fővárosba, amelynek központja a nemzeti lobogóktól kék-fehér "látványtengerré" változott. Becslések szerint legalább 100 ezren lehettek. Helyi lakosok elmondása szerint évtizedek óta ez volt a legnagyobb demonstráció Athénban, ami felülmúlta a korábbi években a gazdasági megszorítások elleni megmozdulásokat is.

Az alapvetően békés demonstrációhoz egy körülbelül 100 főből álló szélsőjobboldali csoport csatlakozott, amelynek tagjai be akartak törni a görög parlament épületébe. Kövekkel, zászlórudakkal, Molotov-koktélokkal támadtak a rendőrökre. Az összecsapásokban 25 rendőr és két tüntető sérült meg. Fotósokat, operatőröket is megtámadtak. Egy újságírót kórházba kellett szállítani, akit a radikális, szélsőjobboldali Arany Hajnal nevű párt hívei támadtak meg.  

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök 27 éves vita végére tett pontot, amikor tavaly megállapodott a macedón kabinettel arról, hogy a volt jugoszláv tagállamot Észak-Macedóniának (Észak-Macedóniai Köztársaságnak) fogják nevezni. Szkopje már elfogadta az egyezményt, a görög parlament a jövő héten ratifikálhatja.

Görögország északi térségét Makedóniának hívják. Felmérések szerint a görögök mintegy hetven százaléka területi követelésektől tartva ellenzi, hogy a szomszédos balkáni országot Macedónia néven ismerjék el. A névvita lezárása elengedhetetlen ahhoz, hogy Macedónia a NATO és az Európai Unió tagjává válhasson.  

Rovatok