Index Vakbarát Hírportál

Térfigyelő kamera buktatta le az anyósát elgázoló román férfit

2019. január 22., kedd 10:35

Letartóztattak hétfőn egy román férfit, aki a térfigyelő kamerák felvételei alapján szándékosan elgázolta 57 éves anyósát, írja a Maszol.ro.

A gázolás hét végén történt Piteştiben. A felvételen az látható, hogy egy férfi és egy nő megy az utcán, majd rálépnek az úttestre, hogy kikerüljenek egy járdára leparkolt gépkocsit. Ekkor befordul az utcára egy Volkswagen Golf, amelynek sofőrje hirtelen a sétáló pár felé kanyarodik, és elüti őket. Ezután az autó vezetője kiszállt, az áldozatokhoz ment, az asszony fölé hajolt, majd mintha mi sem történt volna, visszaült a kocsiba és elhajtott. A lap szerint az anyósnak eltört az egyik térde és összezúzódott a csípője.

A rendőrség a térfigyelő kamera felvételének megtekintése után kihallgatta, majd őrizetbe vette a Golf sofőrjét. A 30 éves férfi nem is tagadta a szándékosságot, a rendőröknek azt mondta, hogy előző nap összeveszett az anyósával, és így akart bosszút állni rajta.

Rovatok