Index Vakbarát Hírportál

Az Iszlám Állam terroristáira bukkantak a turistaparadicsomban

2019. január 23., szerda 12:02

Több városban is aktív, az Iszlám Államhoz tartozó terroristacsoportot számolt fel szerdán a marokkói rendőrség

A marokkói belügyminisztériuma szerint a most őrizetbe vett tizenhárom személy - 22 és 44 év közöttiek - terrortámadásokra készültek.

A csoport tagjai elsősorban tengerparti városokban laktak. A házkutatások során a rendőrség közelharcra szolgáló fegyvereket és elektronikai eszközöket foglalt le, továbbá szélsőséges, támadásokra felbujtó röpiratokat is és egy írást, amelyben a tagok hűséget fogadnak az Iszlám Államnak. Marokkóban eddig egyébként leginkább az al-Káida maghrebi ága számított a  domináns dzsihadista szervezetnek.

Abdelhakk Dzsiam, a marokkói terrorelhárító egységek parancsnoka az EFE spanyol hírügynökségnek egy korábbi interjúban azt mondta, hogy az ilyen csoportok célpontjai leginkább rendőrségi létesítmények, diplomáciai külképviseletek, szállodák és szórakoztatóipari egységek, az iszlamisták szemében ugyanis ezek jelentik "a romlás szimbólumait".A decemberben az Atlasz-hegységben meggyilkolt két skandináv turistanőre utalva azonban hozzátette, valószínűsíthető, hogy

a terroristák új célpontokat is keresnek, például templomokat, zsidó rendezvényeket vagy akár egyes turistákat is.

A marokkói hatóságok a meggyilkolt nők ügyében több mint egy tucat embert tartóztattak már le, akik közül többen hűséget fogadtak az Iszlám Államnak.

Az ország egyébként az európai turisták egyik kedvenc "egzotikus" desztinációja, az országba érkező turisták száma az utóbbi években meredeken nő, 2018-ban nagyjából 14 százalékkal. A legtöbben Olaszországból, Németországból, Franciaországból és Spanyolországból érkeznek, de Marokkó a magyarok körében is egyre népszerűbb. A Külügyminisztérium konzuli szolgálatának jellemzése szerint

Marokkó biztonsági, politikai és gazdasági, pénzügyi szempontból stabil ország azonban a térség legnyitottabb országaként célpontja lehet terrorista merényleteknek.

(MTI)

Rovatok