Index Vakbarát Hírportál

Bányászok ereszkednek le a kútba esett kétéves spanyol gyerekért

2019. január 24., csütörtök 08:53

A mélyben folytatódik a kútba esett spanyol kisfiúért, Julen Rosellóért folytatott mentőakció: csütörtökön ereszkedhetnek majd le a hetven méterre fúrt járatba, hogy közelebb tudjanak kerülni a gyerek feltételezett helyéhez. Az első csapatot várhatóan a délutáni órákban küldik le, a feladatra a legképzettebb, legjobb erőnlétben lévő szakembereket választották ki. 

A terv az, hogy egy összekötő járatot fúrnak a kúthoz, azonban ez újabb órákat vesz majd igénybe. Az El Pais szerint a bányászokat egy két méter magas és egy méternél valamivel nagyobb átmérőjű ketrecben eresztik le, melyet speciálisan erre a mentésre készítettek. 

A leküldött embereknek nehéz körülmények között kell majd dolgozniuk. Egyszerre két bányász tud csak leereszkedni, ők csákányokkal, légkalapáccsal és lapátokkal fognak dolgozni, de az sincs kizárva, hogy kézzel kell majd ásniuk. Közben guggolva vagy legalábbis összegörnyedt testhelyzetben lesznek, mert nagyon kevés a hely a művelethez. 

Egy négy méter hosszú alagutat kell kialakítaniuk, amit fákkal ékelnek ki, hogy ne omoljon be. Mivel kimerítő munka vár rájuk, ezért a csapatok 40-60 perces váltásokban fognak dolgozni,

De a munkának ez a része még így is huszonnégy órán át fog tartani a becslések szerint. ez azonban nőhet, ha további nehézségek adódnának.

Az elmúlt napokban több akadályba is ütközött a mentés, például a fúrógép, amivel a kúttal párhuzamos járatot ásták egy sziklás részbe ütközött, emiatt nem ment olyan tempóval az ásás, mint azt tervezték. 

A kétéves Julen Rosello január 13-án esett bele egy 100 méteres kútba a dél-spanyolországi Andalúziában. Napokkal később megtalálták egy hajszálát az alagútban, próbáltak egy kamerát is leereszteni a kútba, azonban ez 70 méternél megakadt. 

Esés közben és utána édesapja elmondása szerint még kiabált, de azóta, január 13. óta nem tudni róla semmit. A kútban később megtalálták az egyik hajszálát, valamint azt az édességet és poharat, amely a gyerek kezében volt a balesetkor.

(Borítókép:  Jon Nazca / Reuters)

Rovatok