Ukrajna hamarosan elnököt választ. Az IMF megszorításai alatt nyögő, rendkívül szegény országban a választás alapvetően a lakossági gázárról, a nemzeti büszkeségről és a felfokozott oroszellenességről szól. A két ismert politikai nagyágyú mellett a surranópályán szép csendben felúszott egy humorista is, aki könnyen megnyerheti a választást.
Újabban humoristák szoktak Európában választásokat nyerni. Ott van Beppe Grillo 5 Csillag mozgalma Olaszországban vagy a miniszterelnöknek is kinevezett Marjan Šarec szerveződése Szlovéniában.
Ukrajnában is egy helyi Bödőcs Tibor az egyik esélyes a közelgő elnökválasztáson. Volodimir (oroszul Vlagyimir) Zelenszkij humorista, ahogyan egy éve Bödőcs is, a szokásos újévi elnöki beszédet használta ki ismertsége növelésére. Az orosz anyanyelvű, de Ukrajna mellett teljesen elkötelezett Zelenszkij természetesen nem Áder János magyar elnök parodizálásával robbantott, hanem a szilveszteri beszéd idején jelentette be, hogy kihívja Petro Porosenkót, a rendkívül sikertelen jelenlegi ukrán államelnököt.
A showmannek ekkor már volt egy nagy sikerű politikai paródiasorozata, amelyben egy vidéki tanárt játszott, akit hirtelen ukrán elnökké választottak, és Zelenszkij a sorozatban bemutatta, hogy mit is tenne egy ilyen országvezető.
A sorozat a négy nagy ukrán kereskedelmi tévé egyikén, az 1+1 adón ment, ahol szilveszterkor, amikor a többi adó Porosenko újévi beszédét közvetítette, Zelenszkij maga tartott beszédet, és az addig a „sötét ló” bejelentette, hogy valóban elindul a március 31-re tervezett elnökválasztáson.
Sőt, a közvélemény-kutatások szerint Zelenszkij esélyes is. A kétfordulós ukrán elnökválasztási rendszer szerint a második fordulóba már csak ketten jutnak be – az elemzések szerint a humoristának nehezebb feladat lesz a második fordulóba bejutnia, mint végül nyernie.
A mostani adatok szerint Julija Timosenko volt miniszterelnök, a narancsos forradalom egyik kulcsfigurája áll a legjobban (ez önmagában súlyos helyzetet jelez, mert a kormányfősége nagyon kaotikusra sikeredett), de rögtön utána Zelenszkij és a regnáló elnök, Porosenko holtversenyben második-harmadik.
A szakemberek úgy mérik, hogy amennyiben Zelenszkij akár Porosenkóval, akár Timosenkóval versenyez majd, a komikus nyer. Számára csak akkor van baj, ha Timosenko és Porosenko jut be a fináléba.
Ám a jelenlegi állás szerint erre nincs sok esély. Porosenko ugyanis pocsék időszakot tudhat maga mögött. Elnökségét inkább saját gazdasági ereje fejlesztésére használta, a lakosság nyomorog, tombol a korrupció, semmit nem javult az orosz–ukrán viszony. Boris Davidenko, a VoxUkraine független portál vezetője egy bécsi Ukrajna-konferencián lesújtó adatokat ismertetett: az ukránok 76 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok, és az ország 130. a világ korrupciós listáján (ahol a minél kisebb helyezés jelzi a minél tisztább közéletet).
Ám Porosenko most mégis jön fel. Az elmúlt hónapokban ugyanis az önálló ukrán ortodox egyház megalapítása, a drasztikus nyelvtörvény és a Kercsi-szoros orosz-ukrán konfliktusa nagyban segítette. Pedig korábban legfeljebb a nyugat-ukrajnai fiatal, feltörekvő, jobb anyagi helyzetbe kerülő új elit körében volt támogatottsága.
Az elnök így még akkor is visszajött a „játékba”, ha a nagy terve nem sikerült, az orosz–ukrán konfliktus nyomán általa javasolt 60 napos országos hadiállapot helyett csak 30 napos és mindössze az Oroszországhoz közeli megyékre kiterjesztett hadiállapotot szavazott meg az ukrán országgyűlés. Ez azért volt dráma Porosenkónak, mert így nem tudta elhalasztani az elnökválasztást, vagyis meghosszabbítani a jó szériáját. Ahogy így abban sem bízhat, hogy a szavazók elfelejtik a novemberi 23 százalékos gázáremelést. (Ráadásul Ukrajna azóta újabb gázáremelést volt kénytelen bejelenteni.)
De mégis mi a baj Porosenko teljesítményével? Miért nincs esélye nyerni az ukrán elnökválasztáson a hivatalban levő vezetők örök módszerével, a külső konfliktussal?
Ennek a legismertebb példája talán George W. Bush háborúja az „ördög”, vagyis az iszlám fundamentalizmus ellen, ami második elnökségéhez vezette a New York-i tornyok lerombolása előtt sikertelennek tartott politikust. Ukrajnában miért nem elég a nemzeti érzelmek felkorbácsolása?
Leginkább azért, mert a választókat még ennél a kétségkívül fontos ügynél is sokkal jobban zavarja a mindennapok gazdasági valósága. A nem túl fényes ukrán valóság ugyanis egyetlen kérdésben így foglalható össze:
IMF-diktálta megszorítások vagy államcsőd?
Ahogy egyik forrásunk idézte Viktor Csernomirgyin orosz kormányfő, majd kijevi orosz követ mondását: hotyelosz kak lucsse, no polucsilosz kak vszegda, ami szabad fordításban így szól:
Szerettük volna jobban csinálni, de úgy sikerült, ahogy mindig.”
A keserű bölcsesség tökéletesen igaz az IMF aktuális ukrán hitelprogramjaira. Azok ugyanis rendre elbuknak, most éppen a hatodik, vagyis a 17,5 milliárd dolláros 2015-ös programot kellett 2018 decemberében 3,9 milliárd dollárral korrigálni.
Az IMF a hitelekért sokat és azonnal kért, méghozzá nagyon sokat és talán nem is a legbölcsebbeket. Az IMF egyik nagy kérése a privatizáció volt, csak éppen a 3000-nél is több állami vállalat javarészt inkább amolyan „szociális foglalkoztató” jelleggel működik, senkinek sem vonzó – meséli Jarábik Balázs, a Carnegie Ukrajna-szakértője.
Ez alól természetesen van egy hatalmas kivétel, a Naftogaz állami szénhidrogéncég, amelyik évi közel 4 milliárd dollárral segíti meg az ukrán költségvetést, ez a büdzsé 15 százaléka. Csakhogy ennek a nagy nyereségnek van egy hatalmas társadalmi ára.
Az IMF a korábban 7-8 milliárd dollár veszteséget termelő cégnek megtiltotta a támogatott lakossági és távhőcégek felé adott gázértékesítést, ami a szegény ukrán lakosság körében megfizethetetlen terheket jelentett. Nem véletlen, hogy a sokszorosára emelkedő gázárak miatt a gáz lett a választási kampány egyik fő üzenete. Julia Timosenko egyenesen a gázárak azonnali megfelezését ígérte elsősorban vidéki, illetve főleg idősebb szavazóinak.
Az IMF szándékai természetesen érthetőek, makrostabilitást szeretett volna, és a szubvencionált lakossági gázár ennek akadályává vált. De ezúttal a megszorítási szigor tényleg visszaütött.
Az orosz–ukrán fegyveres konfliktus miatt ugyanis az ukránok nem kapnak közvetlenül orosz gázt, hanem Nyugatról vesznek, valójában a molekuláit tekintve vélhetően szintén orosz gázt. Főleg Szlovákiától, de Magyarországtól és Lengyelországtól is érkezik anyag, viszont így csak 10-15 százalékos felárral.
Orosz–ukrán szállítás is van, de ez csak tranzit, amit ráadásul az oroszok nagyon nem szeretnek, mert az, hogy a Naftogaz sok milliárd dollárt fizethet be a költségvetésnek, annak köszönhető, hogy világszinten is kiemelkedően magas tranzitdíjakat érvényesít.
Büntetlenül természetesen ezt nem tudja megtenni senki, ezért is igyekeznek az oroszok mindenféle módon, most például az Északi Áramlat 2 projekttel elkerülni Ukrajnát.
A gázáremelés miatt egyébként nagyot csökkent az ukrán gázfogyasztás, de az energiafaló ukrán rendszer rettentően rossz hatékonyságú maradt, a modernizáció nem történt meg.
De vajon az ár megfelezését ígérő Timosenko képes lenne meggyőzni az IMF-et? Aligha. De populista ígéreteivel azért népszerűséget szerezhet, hiszen ő valódi rezsicsökkenést ígér.
Porosenko nehezebben ígér bármit, hiszen ő láthatóan tehetetlen volt ebben a kérdésben, ahogy általában is a gazdaságban. A state capture, az állam korrupt foglyul ejtése nagy probléma Ukrajnában, az oligarchák uralkodnak, csak éppen a személyek változnak. A korábbi oroszbarát elnök Viktor Janukovics csapata, például még a saját családja is a gyűlölet tárgya volt, amikor bőven Nyugat-Ukrajnába is bemerészkedett, de Porosenko sem könnyű fiú.
Ő is folyamatosan üzletel, de legalább egy csapattal együttműködik, egy nyugat-ukrajnai, illetve kijevi patrióta körrel, az ő rezsimének vezető politikusai kifejezetten a Dnyeper folyótól nyugatra születtek, az ország keleti részét teljesen elhanyagolta. Szívesen csökkentene ő is rezsit, mint Magyarország, de az IMF miatt erre nem maradt tere, így maradt neki a kisebbségek elleni nyelvtörvény, az egyházi ügyek, illetve az oroszellenesség.
Ezt olyan fokon űzi, hogy valóságos egyházalapítónak állítja be magát, és a független ukrán orosz ortodox egyház megalapítását lehetővé tevő tomosz iratot maga helyett is ukrán körkampányra küldte.
Zelenszkij a fenti két jelölttel szemben azonban valóban új erő, egy sötét ló, aki a gázárakat garantáló dívához vagy az egyházak dolgaiban nagy határozottsággal fellépő versenytársaihoz képest szerényebb, könnyedebb, lazább figura. Az emberek szeretik, hogy bevallja, nem tévedhetetlen, és hogy egy csomó dologhoz nem ért. Viszont a mondatot úgy folytatja, hogy erre majd megtalálom a legjobb szakértőket, vagy a közvetlen demokrácia híveként erről majd megkérdezem az embereket.
Zelenszkij tehát népszerű, de neki is van egy keresztje. A kampány során majd mindenkiről el fog terjedni, hogy orosz ügynök, ezzel talán nem érdemes foglalkozni, de keményebb billog, hogy a komikust a dollármilliárdos Ihor Kolomojszkij támogatottjának tartják ellenfelei – mondja Jarábik Balázs.
Márpedig a dollármilliárdos ukrán oligarcha, aki ma már mindenféle nemzethez kötődik, ciprusi, izraeli állampolgár, de van svájci birtoka és amerikai kapcsolatrendszere is, szintén a Dnyeper folyó mellett nőtt fel. Majd bányatulajdonos és bankár, illetve az FC Dnyipro focicsapat tulajdonosa lett. Sokféle büntetőügybe keveredett, miközben ma is egy ukrán párt vezetője, de a legnagyobb bűne, hogy 2016-ban az ország legnagyobb bankját, a Privat Bankot 5 milliárd dollárral kellett konszolidálni. Ez még egy gazdagabb országban is eléri az ingerküszöböt, de Ukrajna esetében megbocsáthatatlan volt. Emiatt is van jogi eljárás, számlabefagyasztás.
Március 31-én tehát minden bizonnyal elnökválasztás lesz, majd októberben parlamenti választásokat is tartanak Ukrajnában. Bár az elnök nagy hatalmú – ő nevezi ki például az erőszakszervezetek vezetőit, akárcsak a külügy- és hadügyminisztert –, azért a kormányt majd a parlamenti koalíciós eredmények alakítják.
Akárki is kerül tartósan hatalomra, 2019–2020-ben Ukrajnának horrorösszeget, 14-15 milliárd dollárt kellene visszafizetnie a hitelezőinek, ezt a vagyont alig haladja meg az ország devizatartaléka.
A másfél Paks 2-nyi összeg visszafizetése nem fog menni az IMF nélkül. Más forrás nincs, külföldi működőtőke nem érkezik, maguk az ukránok annyira sem bíznak a hazájukban, hogy államkötvényeket vegyenek, az oligarchák módszeresen viszik ki a pénzüket, főleg Ciprusra.
El lehetne adni persze a családi ezüstöt, a Naftogaz egy részét, de bármekkora összeg is jönne be, onnantól már nem az ukrán költségvetésé lenne a vezeték magas használati díja.
A hivatalos Ukrajna természetesen sikerekről is beszél, Olha Sztefanisina az Európai Uniós közeledésért felelős állami hivatal vezetője szerint immár diverzifikáltabb Ukrajna unióba irányuló exportja, átláthatóbb az energiaszektora, más a jegybank függetlenségét emeli ki, de Ukrajna így is bajban van. A lakosság nyomorán leginkább még az a több millió ukrán enyhít, aki külföldön dolgozik (Oroszországban, Lengyelországban, egyre többen Nyugaton).
Itt tartunk a választások finisében, és valójában a cikkben megnevezett három jelölt mellett kis lemaradással további négy induló is feljöhet, és jó hajrával második fordulós lehet. Az pedig már csak amolyan kedves hagyomány, hogy nagyon kemény, karaktergyilkos kampány várható a finisben.
(Borítókép: Petro Porosenko (bal) és Julija Timosenko (jobb). Fotó: Genya Savilov / AFP)