Index Vakbarát Hírportál

Venezuelai válság: „ötezer katonát Kolumbiába”, áll Trump tanácsadójának füzetében

2019. január 29., kedd 16:47 | aznap frissítve

 Washington hozzáférést biztosít a venezuelai vagyon amerikai bankokban tartott egyes számláihoz az Egyesült Államok által Venezuela ideiglenes államfőjeként elismert Juan Guaidónak – jelentette be kedden az amerikai külügyminisztérium.

A felhatalmazásról még pénteken született meg a döntés és a venezuelai kormány vagy a venezuelai jegybank tulajdonában lévő egyes számlákra vonatkozik. „Ez a felhatalmazás segíti majd a törvényes venezuelai kormányt, hogy a nép érdekében megóvja majd ezt a vagyont” – fogalmazott közleményében Robert Palladino amerikai külügyi szóvivő.

Juan Guaidó a The Wall Street Journal című lap keddi számában közölt interjújában hangsúlyozta, hogy szerinte a változások „békésen és alkotmányos úton” fognak lezajlani. Az ellenzéki politikus elmondta: az amerikai intézkedéseknek köszönhetően azonnal hozzáférhet mintegy 500 millió dollárhoz, és arra számít, hogy ezt követően további összegek felhasználására is felhatalmazást kap. A lap megjegyezte: a most felszabadított összegek segíthetik az ellenzéket, hogy megnyerje magának a hadsereg Nicolás Maduro elnökhöz még mindig hű tagjainak támogatását.

A venezuelai politikus a lapnak cáfolta, hogy tárgyalások folynának az ellenzék és a Maduro-rendszer között. "Nem tárgyalások vannak, hanem kérések" - fogalmazott. Azt jósolta, hogy a hadsereg Madurónak nyújtott támogatása már nem tart sokáig, mert a katonák családjai is ugyanazokkal a gazdasági nehézségekkel néznek szembe, mint a venezuelai lakosság.

 Nem puccs, hanem demokratikus átmenet

Juan Guaidó szerint az, hogy a múlt héten Venezuela ideiglenes elnökévé nyilvánította magát, nem minősül puccsnak, hanem egy demokratikus és alkotmányos átmenet kezdete, mondta a CNN-nek.

Az ellenzéki többségű caracasi parlament elnöke múlt szerdán egy, a hivatalban lévő venezuelai államfő, Nicolás Maduro elleni tüntetésen nyilvánította magát Venezuela ideiglenes elnökévé.

Guaido továbbá elmondta:

Amerika beavatkozhat

Az amerikai sajtó egy venezuelai amerikai katonai beavatkozás lehetőségét firtatja, miután John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó jegyzetfüzetében "ötezer katonát Kolumbiába" feliratot vettek észre.

Bolton a Fehér Házban tartott hétfői sajtótájékoztatón a kezében tartotta sárga jegyzetfüzetét, amelynek a kihajtott oldalán volt olvasható a kézzel írt jegyzet. A feljegyzést egy újságíró látta meg, telefonjával le is fényképezte, és rá is kérdezett az amerikai katonai beavatkozás lehetőségére.

Az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó válaszában leszögezte: az amerikai elnök "nagyon egyértelművé tette, hogy minden megoldás elképzelhető". 

Az AP megkereste a Fehér Házat is, az elnöki hivatal azonban nem kívánta kommentálni az "ötezer katonáról" szóló feljegyzést. A Venezuelával szomszédos Kolumbia külügyminisztériuma közleményben reagált a feljegyzésre. Közölte: nem világos, mit jelent és milyen okból szerepelt a feljegyzés Bolton füzetében.

A világ kormányai megosztottak Guaidó személyének elismerésében: míg Oroszország mellett Kína és például Törökország is Madurót támogatja, addig az Egyesült Államokkal az élen seregnyi - köztük számos latin-amerikai - ország az ellenzéki politikust ismerte el új elnöknek. Ugyanakkor akadnak egyelőre semleges álláspontra helyezkedő államok is.

(Borítókép: Jim Young / Reuters) 

Rovatok