Index Vakbarát Hírportál

Ismét meghibásodott egy német kormánygép

2019. január 30., szerda 19:17

Ismét meghibásodott a német védelmi minisztérium politikai tisztségviselőket hivatalos úton repülővel szállító szolgálatának egyik gépe, a meghibásodás kárvallottja ezúttal Frank-Walter Steinmeier államfő volt, aki emiatt nem tudott a terevzett időben hazautazni etiópiai látogatásáról - jelentették német hírportálok szerdán.

A második világháború utáni Németország első szövetségi elnökéről, Theodor Heuss-ról elnevezett Airbus A340-300 típusú repülőgépen rendellenes légnyomásadatokat rögzítettek nem sokkal az etiópiai fővárosból, Addisz-Abebából Berlinbe tervezett út előtt.

Ezért Frank-Walter Steinmeiernek és nagyjából ötven fős kíséretének a szállásukon kellett vesztegelnie. A repülőgépet végül megjavították, az államfő három órás késéssel kelhetett útra.

Az etiópiai ügy tovább bővíti a légierő (Luftwaffe) által működtetett szolgálat kellemetlen eseteinek sorát. Január elején Gerd Müller nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős miniszter afrikai körútjának programja teljesen szétzilálódott, mert kétszer is lerobbant a Bombardier Global 5000 típusú kormánygép, amellyel utazott.

Tavaly novemberben Angela Merkel kancellár nem érkezett meg időben a világ legfejlettebb országait összefogó G20 csoport argentínai csúcstalálkozójára, mert műszaki hiba miatt vissza kellett fordulnia gépének, a második világháború utáni első kancellárról, Konrad Adenauerről elnevezett Airbus A340-300-as repülőnek.

A kilenc repülőgépet és három helikoptert üzemeltető szolgálat szerint nem teljesítenek rosszabbul, mint a polgári légitársaságok, csak éppen nagyobb sajtófigyelem irányul a meghibásodásokra, mert utasaik vezető politikusok. Kimutatásuk szerint a kormánygépek évente nagyjából 2500 utat tesznek meg, és ezek mintegy 2 százalékánál történik valamilyen fennakadás.

Rovatok