Index Vakbarát Hírportál

Trump szerint időpazarlás a falépítésről tárgyalni

2019. február 1., péntek 07:41

Időpazarlás a tárgyalás a törvényhozókkal, Donald Trump enélkül is kitart a mexikói határ mentén felépítendő fal terve mellett – írta az MTI az Egyesült Államok elnökének New York Timesban megjelent interjúja nyomán.

Az elnök által a déli határra megálmodott fal körülötti vita már eredményezett egy harmincöt napos, rekordhosszúságú kormányzati leállást, amit január közepén sikerült egy ideiglenes megállapodással orvosolni. A fal kérdése azonban még mindig nem oldódott meg.

Trump szerint ugyanis a tárgyalások nem hoznak majd eredményt, ezért ő maga tesz lépéseket a fal megépítésének érdekében. Azt azonban nem mondta ki az interjúban, hogy ha a finanszírozásról nem tudnak megegyezni, rendkívüli állapotot hirdetne ki.

Az interjúban emellett Trump bírálta Nancy Pelosi, demokrata párti házelnök határfallal kapcsolatos álláspontját. A házelnök egy csütörtöki sajtóértekezleten kijelentette, hogy a képviselőház nem hajlandó megszavazni az amerikai-mexikói határon építendő fal költségvetését. Donald Trump elnök szerint azonban a „dolgokat nagyon kedvezően” elő vannak készítve.

Roger Stone ügyével kapcsolatban Trump határozottan tagadta, hogy egykori politikai tanácsadójával és barátjával egyeztetett volna a WikiLeaks portál kiszivárogtatásáról vagy a Demokrata párt szervereiről történt adatlopásokról. Roger Stone letartóztatásáról itt olvashatnak részletesebben.

Rovatok