Index Vakbarát Hírportál

Irán a forradalom évfordulóján mutatta be új rakétáját

2019. február 2., szombat 15:49 | aznap frissítve

Szombaton, az 1979-es iszlám forradalom évfordulóján rántotta le a leplet Irán a legújabb, Hoveizeh nevű rakétájáról – írja a Reuters.

A rakétának 1300 kilométeres a hatótávja, a bemutató során pedig Amir Hatami védelmi miniszter arról beszélt, hogy a fegyver rendkívül gyorsan üzembe hozható, és alacsonyan is képes repülni. 

A minisztérium honlapjára egy videó is felkerült a rakétáról, amin egy mobil indítóállomásról lőtték ki, a miniszter elmondása szerint pedig gond nélkül el is találta az 1200 kilométerre lévő célpontokat.

Teherán egyébként éppen kedden jelentette be, hogy bár nem áll szándékában növelni a rakétái hatótávolságát, de tovább dolgozik a műholdakhoz szükséges technológia pontosságán.

Irán 2015-ben kötött atomalkut a nagyhatalmakkal, azóta viszont az Egyesült Államok tiltakozásának ellenére is folyamatosan fejlesztette a rakétáit. Álláspontjuk szerint ezzel nem sértették meg az alkuban foglaltakat, mert a rakéták nem képesek nukleáris robbanófejeket célba juttatni, Trumpot azonban nem sikerült meggyőzniük.

Az oda-vissza keménykedés végül abban csúcsosodott ki, hogy az USA dobta az alkut, és novemberben megújított szankciókat léptetett életbe Irán ellen.

Rovatok