Index Vakbarát Hírportál

Kirabolta a saját irodáját egy horvát rendőrfőnök, 6 év börtönt kapott

2019. február 5., kedd 18:49

Első fokon hat év letöltendő börtönbüntetést kapott Zeljko Dolacki, a horvát rendőrség bűnügyi főosztályának felfüggesztett vezetője, aki az ítélet szerint 2016-ban kirabolta saját irodáját, amit úgy tüntetett fel, mintha betörés történt volna – közölte az MTI a horvátországi sajtó alapján.

Dolackit 3,3 millió kuna (142 millió forint) visszafizetésére is kötelezte a bíróság. Ennek egy részét pont ki tudja fizetni az elrabolt értékekből, ami 2 kilogramm arany, 640 ezer kuna (27,5 millió forint), valamint 290 ezer euró (92,6 millió forint), amiket a rendőrség foglalt le korábban. 

A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) ügyésze záróbeszédében kijelentette, hogy a rendőrségi vezető visszaélt az állampolgárok bizalmával, szégyent hozott kollégáira, és kárt okozott az egész testületnek is. A sajtó a bűncselekmény után napokig arról írt, hogy a rablást vagy egy belső ember maga, vagy egy belső ember segítségével valaki más követhette el, a tettesnek ugyanis tudnia kellett, hol és mit kell keresnie. Dolackit ezután vették őrizetbe. Az épület sem kamerával, sem riasztóval nem volt felszerelve, ami egy rendőrségi központ esetében egészen furcsa.

A botrány nyomán lemondott tisztségéről Vlado Dominic országos rendőrfőkapitány és két országos rendőrségi vezető is.

Rovatok