Index Vakbarát Hírportál

A botrányos kijelentések miatt lefújták a V4-es csúcsot

2019. február 18., hétfő 12:44 | aznap frissítve

Andrej Babis cseh miniszterelnök bejelentette hétfőn, hogy Lengyelország távolmaradása miatt nem tartják meg a V4-ek és Izrael csúcsértekezletét Jeruzsálemben, helyette kétoldalú találkozók lesznek. 

A lengyelek nagyon megsértődtek az izraeli vezetésre.

Az izraeli külügyminiszter ugyanis azt mondta, hogy a lengyelek az anyatejjel együtt szívták magukba az antiszemitizmust. Ezt megelőzően Benjámin Netanjahu varsói látogatása végén állítólag azt mondta, hogy „a lengyelek együttműködtek a nácikkal a holokauszt elkövetésében”. Helyette a külügyminiszter megy Izraelbe.

A lengyel sajtó szerint Netanjahu a hét végén telefonon beszélt Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel, és azt mondta neki, egyáltalán nem arra célzott, hogy az összes lengyel együttműködött volna a hitleristákkal, csupán „egyes" lengyelekről beszélt.

Lengyelország és Izrael között már a tavalyi év elején is kipattant egy diplomáciai vita a holokausztra vonatkozó szóhasználatról. Ez a lengyel és az izraeli kormányfő közös, tavaly nyáron aláírt nyilatkozatával zárult le. A dokumentum méltatta a második világháború idején zsidókat mentő lengyelek magatartását, és elutasította, hogy Lengyelországot, illetve az egész lengyel nemzetet a német nácik és kollaboránsaik által elkövetett bűntettekkel vádolják.

Február 18-án kezdődött volna a Csehországot, Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát tömörítő Visegrádi Négyek kétnapos csúcstalálkozója Jeruzsálemben. A rendezvény helyszíne csak első pillantásra tűnik meglepőnek, mivel az EU magállamaitól egyre jobban elidegenedő izraeli vezetés igen jó kapcsolatot ápol a V4-ek több tagállami vezetőjével is; Benjamin Netanjáhu miniszterelnök tavalyelőtt  részt is vett a budapesti V4-csúcson, és ígéretet tett a meghívás viszonzására.

Babis azt mondta, hogy „többé-kevésbe abban állapodtak meg", a V4-ek és Izrael csúcstalálkozóját várhatóan az év második felében tartják meg, amikor Csehország lesz az országcsoport soros elnöke. Hozzátette, hogy még egyeztetni fog erről Orbán Viktor magyar és Peter Pellegrini szlovák kormányfővel.

A V4-ek egységének jeleként értelmezte a csúcstalálkozó elhalasztását Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök. A Twitteren azt írta, hogy hétfő reggel a visegrádi csoport többi országa (Lengyelország mellett Magyarország, Csehország és Szlovákia) kormányfőivel ismertette a lengyel álláspontot. A csúcs elhalasztásáról szóló „fontos döntés azt mutatja, hogy a V4 egységes, és elfogadhatatlannak tartja a bármelyik tagország ellen irányuló alaptalan, rasszista támadásokat".

A V4-ek és Izrael csúcstalálkozója lett volna az első olyan értekezlet, amelyet a visegrádi csoport Európán kívül tart meg.

Rovatok