Index Vakbarát Hírportál

Gyermeke született a leszbikus szerb miniszterelnöknek és élettársának

2019. február 20., szerda 20:07

Kisfia született Ana Brnabic vállaltan leszbikus szerb kormányfőnek és élettársának, jelentette az MTI.

A miniszterelnöki hivatal közleménye szerint

Brnabic partnere, Milica Djurdjic fiúgyermeknek adott életet szerdán, és mind az anya, mind a gyermeke remekül van.

Ana Brnabic a világ első olyan, homoszexuális párkapcsolatban élő és hivatalban lévő női miniszterelnöke, akinek partnere gyermeket hozott világra - jegyzi meg a közlemény, amely szerint a szülés miatt a kormányfő elhalasztotta brüsszeli látogatását.

A 43 éves Brnabic, Aleksandar Vucic elnök szövetségese, 2017-ben került a kormány élére a Balkán többi részéhez hasonlóan mélységesen konzervatív Szerbiában, ahol semmiféle védelmet nem élveznek az azonos nemű párok.

A tanulmányait az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában végző politikus a 2017-es belgrádi melegfelvonuláson nem volt hajlandó véleményt nyilvánítani a melegházasság esetleges legalizálásáról, arra hivatkozva, hogy az egész szerb kormány képviseletében vesz részt az eseményen.

(Borítókép: Ana Brnabic. Fotó: Anadolu Agency / Getty Images) 

Rovatok