Index Vakbarát Hírportál

Mx. Smith, kellemes repülést kívánunk!

2019. február 21., csütörtök 19:25 | aznap frissítve

Több nagy légitársaság is tervezi a harmadik nem bevezetését a jegyfoglalásnál, írja az MTI. A British Airways és az Air New Zealand szerdán jelentette be, hogy a nagyobb amerikai légitársaságokhoz hasonlóan ők is készülnek egy harmadik opció bevezetésére azoknak, akik nem férfiként vagy nőként határozzák meg magukat.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a közelmúltban iránymutatást adott ki azoknak a légitársaságoknak, amelyek utasaik számára további lehetőségeket kínálnának fel a biológiai nem megjelölésénél.

Az iránymutatás szerint e célra alkalmazható például az „X”, a „nem meghatározott” vagy pedig a férfi Mr. és a női Mrs. helyett a semleges „Mx” jelölés az angol nyelven történő foglalásoknál.

Több nagyobb amerikai légitársaság – köztük például a United, az American Airlines és a Delta – megerősítette, hogy készülnek az új opciók bevezetésére, ahogyan már a British Airways és az Air New Zealand is.

Tudjuk, milyen fontos az összes utasunk számára az, hogy jól és szívesen fogadva érezhessék magukat

– mondta a British Airways egyik szóvivője. A brit légitársaság jelenleg a foglalási rendszer módosításán dolgozik, hogy eleget tudjon tenni ennek az igénynek.

A Lufthansa-csoport (ide tartozik a Lufthansa mellett a Swiss és az Austrian Airlines is) azt közölte, mérlegelik a további opciók bevezetésének lehetőségét. A döntést azonban minden repülőjárat számára egységesen kell meghoznia a vállalkozáscsoportnak.

Az ENSZ szerint az emberek mintegy 1,7 százaléka születik interszexuálisként, ez azt jelenti, hogy olyan biológiai nemi jellegzetességekkel rendelkeznek, amelyek nem sorolhatóak be kizárólagosan női vagy férfi kategóriába. Ez okozhat nehézségeket például a reptéri ellenőrzéseknél is.

Rovatok