Index Vakbarát Hírportál

A Közel-Keleten állítanák fel az új osztrák bíróságot, hogy ott ítéljék el a terroristákat

2019. február 23., szombat 18:02 | aznap frissítve

A Közel-Keleten működő különbíróságok létrehozását javasolta Herbert Kickl osztrák belügyminiszter azon dzsihadisták ügyében, akik európai országokból érkeztek és csatlakoztak az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez Szíriában vagy Irakban, írja az MTI.

Kickl a Kronen Zeitung című osztrák napilapban szombaton megjelent nyilatkozatában felvetette, hogy az Európai Uniónak az ENSZ segítségével a közel-keleti régióban kellene felállítania az Iszlám Állam európai zsoldosainak ügyében eljáró különbíróságokat. Meggyőződése szerint ez lehetővé tenné a tanúk meghallgatását és a bűnügyi eljárás lefolytatásához szükséges információk megszerzését helyben.

Az osztrák belügyi tárcavezető szavai szerint Bécs elfogadhatatlannak tartja, hogy visszafogadják Európába azokat a zsoldosokat, akik azért utaztak a konfliktus sújtotta régiókba, hogy a szélsőségesek oldalán harcoljanak. Ez vonatkozik a terroristák feleségeire is, akik – mint mondta – megbízható fedezéket biztosítottak férjeiknek és főztek rájuk, miközben ők harci cselekményeket folytattak.

„Ausztriába 30-60 ilyen ember akarhat visszatérni. Önként utaztak oda, terrorista szervezetek oldalán harcoltak, megsebesültek, most meg annak az államnak az egészségügyi rendszerét akarják használni, amelyet meg akarnak semmisíteni” – fogalmazott Kickl. „Elfogadhatatlan az ilyen időzített bombákat visszafogadni Ausztriába. Elegen vannak nálunk hasonlóan problémás személyek az országban” – tette hozzá.

Donald Trump amerikai elnök a múlt hétvégén felszólította Nagy-Britanniát, Franciaországot, Németországot és más európai szövetségeseit, hogy fogadják vissza és állítsák bíróság elé azt a több mint 800 dzsihadistát, akiket Szíriában fogtak el. Az amerikai elnök jelezte, hogy elutasító válasz esetén szabadon engedik a szélsőségeseket.

A Washington által támogatott kurdok ezt követően leszögezték, hogy nem engedik szabadon az Iszlám Állam külföldi dzsihadistáit, de hazájuknak felelősséget kell vállalniuk értük.

(Nyitókép: Az Iszlám Állam harcosait szállító szír teherautó 2019. február 19-én. Fotó: Bulent KILIC / AFP)

Rovatok