Index Vakbarát Hírportál

Egy vasúti vágány kisméretű makettjébe bukott bele a szlovén környezetvédelmi miniszter

2019. február 27., szerda 19:25

Lemondott Jure Leben szlovén környezetvédelmi miniszter, miután újabb botrány pattant ki a Koper-Divaca vasútvonal 27 kilométeres szakaszának egy második sínpárral tervezett fejlesztése körül. A projektet az előző kormányban felügyelő miniszter lemondását szerdán elfogadta Marjan Sarec kormányfő - közölte a szlovén közszolgálati televízióra hivatkozva az MTI.

A botrányt egy makett okozta, amelyre még tavaly írtak ki közbeszerzési pályázatot.

A második vágány kisméretű, arányos modelljét soha nem mutatták be, a sajtó azonban nemrég olyan e-maileket hozott nyilvánosságra, melyeknek tanúsága szerint a 130 ezer eurós (mintegy 41 millió forint) makettépítési pályázat odaítéléséről már annak kiírása előtt tárgyalásokat folytattak.

A kormány több mint egymilliárd eurós, stratégiainak minősített projektjét elbíráló csoport ennek nyomán büntetőjogi feljelentést tett a miniszter és más tisztségviselők ellen. Ebben azzal vádolják a tárcavezetőt és a projekt levezénylésére alapított, 2TDK nevű céget, hogy különböző csalásokkal hatalmas pénzügyi kárt okoztak az államnak, ami akár a 1,5 millió eurót (mintegy 475 millió forint) is elérheti. A rendőrség február közepén jelentette be, hogy nyomozást indított az ügyben.

Leben visszautasította a vádakat, ugyanakkor benyújtotta lemondását, mert szavai szerint nem akar a kormány terhére lenni. Mint mondta:

tiszta a lelkiismerete, de felelőtlenség volna a részéről, hogy miniszterként veszélyeztesse az általa vezetett tárca hitelességét.

A szlovén kormányfő szerdán rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy "nehéz szívvel", de a miniszterrel közösen hozták meg ezt a döntést. Szavai szerint Leben számára nehéz lenne úgy folytatni a munkát, hogy vizsgálat folyik ellene, és mindennapos médianyomásnak van kitéve. Leben rendkívül jó szakember, és Szlovéniának 15 éve nem volt ilyen jó környezetvédelmi minisztere, jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve: amennyiben bebizonyosodik, hogy a tárcavezető ártatlan, elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben még együttműködjenek.

Az új miniszter kinevezéséig Leben hivatalban marad, a lemondással ugyanakkor a Marjan Sarec vezette balközép kisebbségi kormány második tárcavezetője távozott a kabinetből alig fél év kormányzás alatt. Novemberben Marko Bandelli, a kormány fejlesztésekért, stratégiai projektekért és kohéziós politikáért felelős minisztere a miniszterelnök kérésére mondott le posztjáról, mert beavatkozott a helyhatósági választások menetébe.

Bár a tavaly júniusi előrehozott parlamenti választásokat Janez Jansa volt miniszterelnök jobboldali, bevándorlásellenes Szlovén Demokrata Pártja (SDS) nyerte meg, nem tudott kormány alakítani. A másodikként befutó Sarec népszerűsége a kormányalakítás óta nő. Szakértők szerint támogatottságának egyik oka éppen az, hogy nagyon magas erkölcsi normákat állítottak fel a politikusokkal szemben.

Rovatok