Index Vakbarát Hírportál

Meghalt az Iszlám Államhoz szökött brit nő babája

2019. március 8., péntek 21:08

Meghalt a babája annak a Shamima Begum nevű brit nőnek, aki még 2015-ben, 15 éves korában szökött Szíriába, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz – írja a BBC. A lap információját a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű helyi szervezet is megerősítette.

A mindössze kéthetes kisfiú egy tüdőfertőzésbe halt bele. Légzési nehézségekkel vitték orvoshoz a táborban csütörtök reggel, onnan szállították kórházba, de már nem tudtak rajta segíteni, és még aznap kora délután meghalt. A gyereket a táborban temették el.

A most 19 éves Begumot idén februárban találták meg egy SDF által irányított szíriai menekülttáborban. Vissza akart térni Nagy-Britanniában, de időközben megfosztották az állampolgárságától, amiért csatlakozott a terrorszervezethez. Nem sokkal ezután szülte meg a most elvesztett gyerekét. Saját bevallása szerint korábban már két másik gyereke is meghalt.

A Jarrah nevű fiú – aki az anyja szerint elsőszülött, szintén elvesztett gyereke után kapta a nevét – még azelőtt született, hogy az anyától megvonták volna az állampolgárságot, így jogilag ő brit állampolgár lett és maradhatott is rövid élete végéig. Begum férje, Yago Riedijk holland dzsihadista ugyancsak a kurdok fogságában van, de nem a feleségével együtt. Ő azt nyilatkozta, belátja, hogy súlyos hibát követett el, amikor csatlakozott a terrorszervezethez, sem ő, sem Begum nem követett el semmilyen szörnyűséget, és szeretne visszatérni Hollandiába, ahova a nőt is magával vinné.

A dzsihadistának állt, majd mégis a hazatérés mellett döntő nyugati állampolgárok visszafogadásának kérdéséről és kockázatairól ebben a cikkben írtunk részletesebben.

Rovatok