Index Vakbarát Hírportál

Az EU és a NATO nem mond le a Krímről

2019. március 18., hétfő 15:26

Öt évvel azután, hogy Oroszország jogellenesen elcsatolta a Krími Autonóm Köztársaságot és Szevasztopol városát, az EU továbbra is szilárdan elkötelezett Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett – jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn.

Elmondta, hogy az unió nem ismeri el és változatlanul elítéli Oroszország nemzetközi jogot sértő lépését. Mogherini szerint a jogsértés miatt a Kercsi-szoroson és az Azovi-tengeren veszélyesen megnőtt a feszültség. Az EU ismételten felszólítja Oroszországot arra is, hogy haladéktalanul engedje szabadon az illegálisan elfogott ukrán legénységet.

"Az Európai Unió elítéli a kercsi híd Ukrajna hozzájárulása nélküli építését, amely Ukrajna szuverenitása és területi integritása újabb megsértésének minősül"

– mondta Mogherini. Az EU elvárja Oroszországtól, hogy biztosítson akadálytalan és szabad áthaladást valamennyi hajó számára a Kercsi-szoroson keresztül az Azovi-tenger felé és onnan vissza.

A főképviselő azt is elmondta, hogy a Krím félszigeten jelentősen romlott az emberi jogi helyzet, különösen súlyosan sérültek a krími tatárok jogai. Az EU elvárja, hogy Oroszország vonja vissza a kisebbségeket korlátozó döntéseit, és vessen véget a krími tatár közösségekre való nyomásgyakorlásnak. Az EU ennek érdekében ismételten felszólítja Oroszországot, hogy tegyen eleget a vonatkozó nemzetközi humanitárius jog szerinti kötelezettségeinek.

Nyilatkozatot adott ki a Krím annektálásának ötödik évfordulója alkalmából a NATO döntéshozó testülete, az Észak-atlanti Tanács is. A nyilatkozat szerint az orosz katonai akció Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának, valamint a nemzetközi jognak a súlyos megsértését jelenti.

A NATO mély aggodalmát fejezte ki a területen élő ukránok, a krími tatárok és más helyi közösségek tagjai ellen elkövetett jogsértések miatt, és felszólította Oroszországot, hogy haladéktalanul tegyen az illegálisan elcsatolt félszigeten elkövetett valamennyi jogsértés és visszaélés ellen.

A NATO azt szeretné, hogy Oroszország engedje szabadon az ukrán politikai foglyokat és túszokat, valamint engedje be a nemzetközi szervezetek megfigyelőit a Krím félszigetre. Moszkvának véget kell vetnie azoknak a kísérleteknek is, amelyek a Krím illegális és jogellenes elcsatolásának legitimálására szolgálnak, beleértve az orosz állampolgárság automatikus bevezetését – olvasható a nyilatkozatban. "Elítéljük Oroszország folyamatos és kiterjedt krími fegyverkezését, és aggodalmunkat fejezzük ki Moszkva erőfeszítései miatt, amelyek a fekete-tengeri régió további ellenőrzésére irányulnak" – írták.

A NATO elítélte a kercsi híd Ukrajna hozzájárulása nélküli építését, amely véleményük szerint Ukrajna szuverenitása és területi integritása újabb megsértésének minősül, és további nehézségeket vet fel Ukrajna gazdaságára nézve. A katonai szövetség egyértelmű és konstruktív hozzáállást vár Oroszország részéről, amelyek bizonyítják, hogy meg kíván felelni a nemzetközi jognak és kötelezettségeknek.

Rovatok