Index Vakbarát Hírportál

Két terrorcselekménnyel is gyanúsítják a Bécsben elfogott iraki férfit

2019. március 27., szerda 11:00 | aznap frissítve

Két támadással is gyanúsítják azt az iraki férfit, akit hétfőn vett őrizetbe az osztrák rendőrség Bécs Simmering kerületében. A gyanú szerint a 42 éves férfi tavaly októberben, majd decemberben terrortámadásokat követett el németországi vasútvonalakon - írja az MTI a bécsi ügyészség alapján.

Tavaly októberben több tettes acélsodronyt feszített ki a Nürnberg és München közötti vasútvonalon. Az arra közlekedő Intercity-Express vonatot nem sikerült ugyan kisiklatni és személyi sérülés sem történt, de a vonat szélvédője megsérült. A másik esetben decemberben betonlapokat helyeztek a sínre egy berlini, és csak technikai hibák miatt nem történt tragédia. 

A nyomozók arab nyelvű írásokat, és az Iszlám Állam zászlaját is megtalálták a helyszínen.

Az elfogott férfi beismerte, hogy ő követte el a támadásokat, de tagadta, hogy terrorista indítékkal. Terrorizmus szándékával elkövetett gyilkossági kísérlettel és súlyos anyagi károkozással, illetve terrorcsoporthoz tartozással vádolhatják meg, az ügyészség szerint akár életfogytiglant is kaphat. 

A Kronen Zeitung című osztrák bulvárlap szerint a melekültstátusszal rendelkező férfi korábban 15 évig szolgált az iraki hadseregben, Ausztriában pedig egy biztonsági vállalatnál dolgozott.

Rovatok