Index Vakbarát Hírportál

Trump szerint húszezer illegális bevándorló indult el az amerikai határhoz

2019. április 24., szerda 18:16

Donald Trump szerint ismét rengeteg illegális bevándorló tart dél felől az amerikai határ irányába, az elnök pedig emiatt szerdán Twitteren szólította fel Mexikót, hogy tegyenek többet a migránskaraván megfékezésének érdekében – írja a Reuters.

Az elnök szerint  több mint húszezren indultak el Mexikón keresztül az Egyesült Államok felé és bár az út során csökkent a számuk, továbbra is a határ irányába tartanak. Mint írta, ha Mexikóban nem tartóztatják fel az illegális bevándorlókat, akkor le fogják zárni az érintett határszakaszt és amerikai katonákat fognak odavezényelni.

Trump egy későbbi tweetben aztán arról írt, hogy mexikói katonák nemrég fegyvert fogtak a Nemzeti Gárda tagjaira, amivel szerinte minden bizonnyal a drogcsempészekről próbálták meg elterelni a figyelmet. Az elnök hozzátette, hogy ennek nem szabad újra megtörténnie, éppen ezért katonákat küldenek a határra és hangsúlyozta azt is, hogy Mexikó nem tesz eleget az illegális bevándorlók ellen.

Az amerikai elnök megválasztása óta folyamatosan foglalkozik az illegális bevándorlás témájával: a déli határon több ezer katona állomásozik már, március végén pedig Trump azzal is fenyegetőzött már, hogy teljesen lezáratja az amerikai-mexikói határt, ha a mexikói kormány nem tesz a bevándorlás megakadályozásáért.

A mexikói migrációs intézet vezetője, Tonatiuh Guillen kedden ugyanakkor rámutatott arra, hogy az elmúlt 30 napban 15 ezer illegális bevándorlót utasítottak ki az országból.

Rovatok