Index Vakbarát Hírportál

Járatainak 70 százalékát törölte a SAS a pilóták sztrájkja miatt

2019. április 27., szombat 16:25

Több száz hétvégi járatot törölt a Skandinavian légitársaság (SAS), mert pilótái már a második napja sztrájkolnak, írja a Reuters.

A SAS járatainak 70 százalékát törölte, ami csak ezen a hétvégén 170 ezer embert érint.

A sztrájk csak azokat a járatokat nem érinti, amit a légitársaság partnerei visznek.

A pilóták 13 százalékkal magasabb béreket akarnak, most átlagban 93 ezer svéd koronát keresnek (körülbelül 2,7 millió forintot). A pilótákat képviselő szakszervezet, a SAS Pilot Group szerint emellett kiszámíthatóbb és átláthatóbb munkaórákat is akarnak. És mivel ezeket a kéréseiket eddig nem teljesítették, még szakszervezeti tárgyalások által sem, most sztrájkba kezdtek.

Elemzők szerint a sztrájk naponta 60-80 millió svéd koronás kárt okoz a SAS-nak (1,7 - 2,3 milliárd forint között).

A légitársaság a Reuters szerint ingyen kaját osztogat a skandináv reptereken hoppon maradt utasoknak, akik más megoldást keresnek az utazásra, de többen is arra panaszkodtak, hogy nem tudják telefonon elérni az ügyfélszolgálatot, holott a reptereken nagy táblákon hirdetik azt, hogy őket keressék.

(Borítókép: A Skandinavian légitársaság (SAS) pilótái sztájkolnak 2019. április 26-án. Fotó: Ntb Scanpix / Reuters)

Rovatok