Index Vakbarát Hírportál

Tombol a világ eddigi második legsúlyosabb ebolajárványa

2019. május 3., péntek 23:01

Túllépte az ezret az ebola halálos áldozatainak száma a Kongói Demokratikus Köztársaságban, jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A közép-afrikai ország egészségügyi minisztériumának ma közzétett adatai szerint két érintett tartományban összesen 1529-en fertőződtek meg a járvány tavaly augusztusi kitörése óta, és közülük 994-en meg is haltak. Az ezres határt május 3-án pénteken haladta meg az áldozatok száma.

Ezzel a mostani az eddigi második legsúlyosabb ebolajárvány a vérzéses betegség 1976-os megjelenése óta, de még nagyon messze van attól a negatív rekordtól, amit az emlékezetes 2013-as kitörés jelentett. Akkor három év alatt 11 ezren vesztették életüket, főként Nyugat-Afrikában, de néhány esetet a fejlett világban, például Spanyolországban, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is regisztráltak.

Most a betegség a polgárháborúval küszködő Kongó határain belül maradt, de az új fertőzések száma február óta növekszik. A betegség ellen továbbra sincs sincs bevált védőoltás vagy gyógyszer, a fertőzöttek többsége belehal, bár ez erősen függ a betegek általános egészségi állapotától. Nem véletlen, hogy különösen veszélyeztetettek a nők és a gyerek, 10-ből három fertőzött 18 év alatti.

A WHO szerint a járvány elleni hatékony küzdelmet megnehezíti, hogy Kongóban az orvosok és a nővérek is gyakran válnak a harcok áldozataivá. Január óta fegyveresek 42 egészségügyi létesítményt támadtak meg, 85 ápolót és orvost gyilkoltak meg. Április 19-én a Butembo Egyetemi Kórházat érte támadás, amelyben Dr Richard Valery Mouzoko Kiboung, a WHO járványügyi szakértője is életét vesztette.

Rovatok