Index Vakbarát Hírportál

Azonnali hatállyal távozik a UNAIDS botrányba keveredett vezetője

2019. május 8., szerda 21:17

Azonnali hatállyal távozik posztjáról az ENSZ AIDS-ellenes szervezete, a UNAIDS éléről Michel Sidibe, miután egy tavalyi belső vizsgálat során az derült ki, hogy nem kezelte megfelelően az ügynökségnél történt állítólagos szexuális zaklatás ügyét – írja az MTI.

A UNAIDS vezetését több helyről is elég komoly vádak érték, ezért tavaly egy független bizottságot bíztak meg egy szakértői jelentés elkészítésével. Ebből aztán az derült ki, hogy Sidibe patriarchális kultúrát hozott létre a szervezetnél, ami tolerálta a zaklatást és a hatalommal való visszaélést, a beszélgetések során pedig az igazgató ráadásul kategorikusan tagadta, hogy felelős lenne a szervezetnél uralkodó körülményekért.

A dokumentum egyébként a UNAIDS vezetőjének lemondását javasolta, ezt pedig a jelek szerint komolyan is vette a szervezet, tájékoztatásuk szerint a mali származású Michel Sidibé azonnali hatállyal távozik, és hazájának egészségügyi miniszteri tisztségét fogja ellátni. Posztját a UNAIDS élén pedig ideiglenesen eddigi helyettese, a svéd Gunilla Carlsson veszi át.

Martina Brostrom, a UNAIDS egyik volt dolgozója tavaly hozta nyilvánosságra leleplező vallomását, amelyben azt állította, hogy Sidibé egyik helyettese, Luiz Loures megerőszakolta. Loures, aki tavaly mondott le tisztségéből, tagadta ezeket a vádakat. 

Rovatok