A pap olyan a gyermeknek, mint maga Jézus Krisztus
– mondja a Krakkóhoz közeli lengyel kisváros plébánosa elődjéről, különösen annak gyerekekhez való viszonyáról a riporternek. Ezzel a – hamarosan drámai irányba kanyarodó – történettel kezdődik a Ne mondd el senkinek (Tylko nie mów nikomu) című dokumentumfilm, ami az elmúlt napokban teljesen felkavarta a lengyel közéletet. A Youtube-on szabadon megnézhető film (angol felirat van, magyar még nincs) öt nap alatt 17 millió megtekintést ért el – elképesztő szám és ennél is nagyobb hatás egy teljes egészében közösségi finanszírozásból forgatott, kizárólag online terjesztett, még egyetlen tévécsatornán sem vetített egész estés dokumentumfilmtől.
Hullámok helyett itt nem túlzás cunamiról beszélni, ami napok alatt söpört végig a politikán, az egyházon és a teljes nyilvánosságon, a törmelékek terraformálásának pedig még csak a nagyságát lehet sejteni, az eredményét nem. A rendező Sekielski fivérek, Tomasz és Marek több esetet is bemutatnak a 120 perc alatt, rejtett kamerás felvételeken szembesítik az egyházi zaklatókat áldozataikkal, idős papokat az általuk bántalmazott hajdani gyerekekkel. Az egyház vezetése nem kívánt élni a szereplés jogával, a szombati bemutató óta azonban folyamatos beszédtéma lett az, amiről eddig többnyire hallgattak.
Miközben a gyerekek a hittanórán szűzmáriás-jézusos színezőkön rajzoltak, az atya fogdosni kezdte a 8-9 éves lányokat, amikor pedig a szülők utána próbáltak menni a dolognak, fenyegető üzeneteket kaptak az egyháztól. Végül a papot egy másik közeli plébániára helyezték át, de a szülők nem hagyták annyiban a dolgot, bíróságra vitték az ügyet, ahol Olejniczak atyát eltiltották a gyermekekkel való munkától. Mégis, két felvétel bizonyítja, hogy még 2018 végén is a legkisebbeknek tartott misét egy misszionárius központban. Amikor a riporter kérdőre vonja a misszionárius központ dolgozóit, azok elmenekülnek, egyikük pedig hiénának nevezi a kérdezősködőket.
A film készítői több áldozatot is felkerestek, azonban van, aki nyilatkozni évtizedek után is csak név és arc nélkül, eltorzított hangon akart. Az egyik férfit évtizedekkel ezelőtt a pap egy hétvégi kiránduláson egyik este a szobájába hívta, ahol merev pénisszel várta.
Nem bűn, ha nincs magömlés
– mondta az atya, majd a 12-13 év körüli fiút orális szexre kényszerítette. Ő nem akárki: Franciszek Cybula atya volt, Lech Wałęsa egykori köztársasági elnök gyóntatópapja. A pap már a Szolidaritás korában ismerte a rendszerváltás utáni Lengyelország első szabadon választott államfőjét; azt persze Wałęsa sem tudta, hogy lelki atyja milyen viszonyban volt a fiatalokkal. Amikor erről kérdezték, a legutóbbi időkig hitetlenkedett a vádakon, a film azonban őt is megrendítette:
nem csak szomorúnak nevezte gyóntatója tetteit, az egyházi vezetéstől is lépéseket követelt.
Amikor Cybula atyát rejtett kamerával felszerelve meglátogatta egykori áldozata, hogy kérdőre vonja, az idős pap zavartan reagált: „Csak móka volt... hisz te is nevettél... hogy mondjam, volt egy étvágyad és egy szerénységed” – mondta, de nem tagadott.
Azt hiszem, megajándékoztuk egymást... egy kis törődés, mielőtt visszatérünk a teendőinkhez.
A szembesítés után pár héttel a riporter visszament Cybula házához, de elkésett. A mentők épp akkor vitték kórházba, a következő jelenetben pedig már a temetésen járunk – a gyászolók között Lech Wałęsával a templom padsoraiban.
Volt olyan pap, akinek az ügyeiről két püspök, egy érsek és egy bíboros is tudott – Paweł Kaniáról van szó. Egyik áldozatát a szüleitől kérte el egy hétvégi kirándulásra; az ellenkezni próbáló fiút a pap azzal zsarolta, mindent elmond az anyjának, és a 11 éves öccsét viszi magával helyette. A fiú engedett, de próbálta védeni magát az atyától, aki csak nevetett a tehetetlenségén: ráfeküdt, péniszét a szájába vette. 2005-ben az atyát letartóztatták, a gyanú szerint kisfiúkat futtatott, alkalmanként 100 zlotyért, számítógépén pedig gyerekpornót találtak. 48 óráig tartották őrizetben, majd egy érsek kezességet vállalt érte, és új plébániára helyezték, ahol hittant tanított gimnazistáknak és ministránsfiúkkal foglalkozott. A pap most hétéves börtönbüntetését tölti, hivatásától viszont csak az utóbbi hetekben fosztották meg.
A lengyel társadalomban a katolikus egyház súlya közismert, a vallásosság európai szinten kiemelkedő, ez azonban nem jelenti azt, hogy az egyházhoz való viszonyulás ne lenne megosztó. A fiatalabbaknál a vallásosság visszaesett, a katolikus egyház megítélése nem meglepő módon erősen összefügg a politikával, a liberálisabb szubkultúrák és az ellenzéki sajtó trón és oltár szövetségéről értekezik.
A jobboldal valóban masszívan épít a katolikus egyházra, a kormány Orbánékhoz hasonlóan a keresztény Európa védelmezőjének, utolsó védőbástyájának pozicionálja magát, és sok plébánia kerítésén most is ott virítanak a Jog és Igazságosság (PiS) EP-választási plakátjai.
A pedofília már a film előtt is téma volt a lengyel közbeszédben – a kampányt azonban éppen a konzervatív kormánypárt indította a családok védelmében. Üzeneteik az itthoni Családvédelmi Akciótervvel szemben nem támogatásokról szólnak, hanem a „meleglobbiról”. Ezt a katolikus egyházhoz közeli szervezetek is segítik demonstrációkkal Varsó több pontján és az ország más városaiban is, olyan jelszavakat bömböltetve a hangszórókból, hogy „meg kell állítani a gyermekek szexualizálását”, és hogy a „meleglobbisták” 4-6 éves gyerekeket rontanának meg, ha engednék nekik.
El a kezekkel a gyerekeinktől!
– mondta Jarosław Kaczyński, a PiS tényleges irányítója, Orbán szövetségese arra reagálva, hogy néhány ellenzéki támogatná az egynemű párok örökbefogadási jogát. Szerinte az LMBT-aktivisták nem a toleranciáért harcolnak, hanem azért, hogy beavatkozhassanak a lengyel családok életébe.
„A lengyel katolikus egyház a pedofil ügyek, a pénzért és a hatalomért vívott harc közben már nem képes a nemzet lelkiismereteként működni” – ez már egy ellenzéki gyűlésen hangzott el egy baloldali újságíró szájából. Közelegnek az európai parlamenti választások, az elmúlt napok botrányai miatt pedig az egyházzal való szövetsége a PiS-nek visszaüthet. A közvélemény-kutatások szerint az ellenzéki összefogás, az Európai Koalíció amúgy is feljött a konzervatív kormánypártra (40-36-ra állnak a felmérésekben), ha pedig az ellenzék győzne, az hatással lehetne az őszi parlamenti választásokra is.
Kaczyński bele is állt a kampányba:
Aki az egyházat támadja, az Lengyelországot támadja (...) Nincs Lengyelország egyház nélkül.
A film bemutatója utáni napon egy nagygyűlésen már némileg más tónusban arról beszélt: „Azok, akik visszaélnek a hatalmukkal, és szexuálisan zaklatnak gyermekeket, szigorúan bűnhődni fognak. Igaz ez a papokra természetesen, de érvényes ez mindenki másra, akár hírességekre is.” Kedden el is fogadott egy javaslatot a lengyel kormány, mely szerint
Miközben ellenzéki oldalon sokan radikális megújulást várnának el a katolikus egyháztól, a dolog természeténél és politikai jellegénél fogva ez általában védekezésre, időnként visszatámadásra készteti az egyház képviselőit. Ezek alapján szembetűnő igazán, hogy a lengyel klérus legmagasabb szintjein most, a filmbemutató után mennyire bátran állnak bele a kérdésbe.
Wojciech Polak érsek, prímás már a premier napján a nyilvánosság elé állt, hogy egy videóüzenetben mondja el nyilatkozatát. A lengyel egyház tulajdonképpeni feje azt mondja, rendkívül megindította a film, és bocsánatot kér minden sérülésért, amit egyházi személyek okoztak. Pedig amikor a pedofíliatéma korábban előkerült az egyházban, még múlt ősszel, a lengyel püspöki kar konferenciáján is, sokkal több volt az egyrészt-másrésztozás. Ehhez képest most a film után a lengyel klérus legmagasabb szintjeiről is
félremagyarázhatatlan üzenetek jöttek arról, hogy a szavakban korábban is hirdetett zéró toleranciát valóban komolyan veszik.
Az érsek azt is egyértelművé tette, hogy a filmet nem érzi az egyház elleni támadásnak. „Ellenkezőleg: Sekielskit hallgatva úgy tűnik számomra, hogy ez egy újabb elem a harcunkban”.
A rendezőt azonban nem mindenki gondolja az egyház szövetségesének. Amikor tavaly decemberben aktivisták Gdańskban ledöntötték a rendszerváltó Szolidaritás mozgalom legendás papjának, a szintén pedofíliával vádolt Henryk Jankowskinak a szobrát, a rendezőt azzal vádolták, hogy az egész akciót ő irányította a háttérből. A szobordöntés jelenetét online megosztó Sekielski tagadta a vádakat, a polgármestere meggyilkolása után is ellenzéki vezetésű városban pedig nem állították vissza a szobrot, miután egyre több bizonyíték jött, hogy a pedofíliavádak megalapozottak lehetnek.
A rendező most is sok mindent kap a jobboldaltól. A kritikusok szerint nem véletlen, hogy a filmet éppen most, az EP-kampány finisében mutatják be, ezt hangsúlyozza az egyház nemzeti radikális köreihez tartozó Radio Maryja rádióadó, miközben gigantikus egyházellenes hazugságokról beszél.
Sekielskit azzal is vádolják, hogy tudatosan elhallgatja azt, hogy a leleplezett papok 1989 előtt a kommunista állambiztonság beépített ügynökei voltak. Többségüknél ez valóban így lehetett, hiszen gyermekmolesztálóként könnyen zsarolhatták őket a beszervezésnél. Ennek hangsúlyozásával most posztkommunista csökevénynek próbálják beállítani az egész jelenséget, azt hangsúlyozva, hogy a pedofília alapvetően idegen az egyháztól.
Más irányú, de hasonló jellegű az a konzervatívabb egyházi körökben honos, XVI. Benedek által is képviselt szemlélet, mely szerint a pedofília közvetve valójában 1968 és az egyházba is beférkőző szexuális szabadosság következménye. Ennek erősebb verziója most Lengyelországban is előjött: eszerint egy titkos homoszexuális lobbi a felelős érte, netán, mint arra egy segédpüspök célzott, maga Izrael. Egy pap közben azzal vádolta a rendezőt, hogy a filmjével „a homoszexualitást és az abortuszt reklámozza”. A plébános, miután az eszkalálódó kommentvitában minden nőt potenciális prostituáltnak nevezett, végül püspöke közbelépése után kénytelen volt bocsánatot kérni.
Mások szerint a rendező rosszul választott témát, mert nem kimondottan az egyházon belüli pedofil esetekről, hanem a szexuális bántalmazásokról általában kellett volna filmet csinálnia.
Az újságírói nyomozás kiterjed majd a maradék 97 százalékra is? Lesznek filmek a degenerált apukákról, a bátyakról, nagyszülőkről és nagybácsikról, az anyákról, akik tudtak róla, de kisebbítették a lányaik tragédiáját?
– kérdezte az egyházával szemben egyébként kritikus szerzetes, Leon Knabit. A pedofíliával kapcsolatban más országokban is visszatérő érv, hogy az összes esetnek csak töredékszázaléka történik az egyházban, ennek kiemelése csak az egyház elleni támadásoknak használ, miközben az elkötelezett papokra rossz fényt vet.
Persze az egyház mindenhol csak kívülről nézve tűnhet homogén közegnek. Az egyik oldalon ott van a gdański érsek, aki azzal hajtotta el a film után az újságírókat, hogy nincs ideje ostobaságokat nézni, a másikon Stanisław Gądecki, a lengyel püspöki konferencia elnöke, aki úgy nyilatkozott, hogy a film nagy része összhangban volt a beszélgetésekből leszűrt személyes tapasztalataival. „Tudatában vagyok, hogy az áldozatokat semmi nem kompenzálhatja a sok rosszért, amit elszenvedtek” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a filmben bemutatott, az egyházban korábban nem ismert esetekben új vizsgálatokat indítanak.
Az egyház ma olyan, mint egy diszfunkcionális család egy alkoholista apával
– fogalmazott a pedofil botrány kitörése után egy lengyel pap. Egy másik plébános egy nagy megtisztulás szükségességéről beszélt. De mik lehetnek a konkrét lépések? Polak érsek már elhalasztotta egy hivatalos útját Ázsiába, mondván, most tűz van és dolgozni kell, egyes püspökségeken gyorsan könyveket osztottak ki a gyermekekkel foglalkozó egyháziaknak a megfelelő viselkedésről, és miközben az egyházi vezetés igyekszik hangsúlyozni, hogy az elmúlt években már sokat tettek a visszaélések ellen, jövő szerdára összehívták a püspöki testületet.
Bár nem hivatalosan, de mintha a Vatikán is beavatkozna: hamarosan Lengyelországba érkezik az a Charles Scicluna érsek, aki a pápa megbízásából Chilében is vizsgálta az ott a teljes püspöki kar lemondásához vezető visszaéléseket. Bár az egyházzal szemben kritikusabbak ezeket a lépéseket inkább csak utólagos tűzoltásnak és a válságkommunikáció részének tekintik,
az, hogy az egyházi pedofília tabukérdésből mostanra legfőbb üggyé vált, lényegi változásnak tűnik.
Mindez nem független a világegyház folyamataitól. A gyermekekkel szembeni visszaélések megszüntetése XVI. Benedek, majd Ferenc pápa alatt is egyre központibb kérdés lett. Az argentin pápa éppen két nappal a lengyel botrányok kirobbanása előtt adott ki apostoli levelében új rendelkezést: ez alapján mostantól kötelező lesz minden visszaélési bejelentést jelenteni, és minden egyházmegyében megkönnyíteni, hogy mindenki jelezhesse az ilyen eseteket.
Ezeket az új szabályozás szerint azonnal kivizsgálják, minderre most először határidőt is adtak. Más kérdés, hogy bár ezúttal már szorgalmazzák világi szakértők bevonását is, a hatóságok felé nem megy minden esetben automatikusan jelzés. A bírálók szerint ennek is köszönhető, hogy az egyházon belüli visszaélések sokszor csak évtizedek múltán derülnek ki, mások pedig örökké látenciában maradnak.
A lengyel egyházon átsöprő botrány hatására a hírek szerint ott most is egyre többen jelentkeznek a korábbi áldozatok közül. Ami Amerikának és Hollywoodon keresztül a világnak a Boston Globe nyomozása volt, vagy az a vizsgálatsorozat, ami a szintén erősen katolikus Írországban hozott alapvetően új hozzáállást a visszaélések kezelésében, az Lengyelországban néhány nap alatt a Ne mondd el senkinek lett. Először történik meg, hogy egy kelet-közép-európai országban az egyház a legmagasabb szinten megpróbál szembenézni a jelenséggel. Ennek könnyen tovagyűrűző hatása lehet: véletlen egybeesés, de a Vatikán éppen ezekben a napokban jelentette be, hogy vizsgálatot indítanak egy szlovákiai püspök ellen, aki a vádak szerint harminc évvel ezelőtt szexuálisan bántalmazott egy kislányt.
(Borítókép: Egyik megvádolt pap rejtett kamerás felvétele. Fotó: SEKIELSKI / youtube)